kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Szigorodnak a nyugdíjazás szabályai

A kormányprogramnak megfelelően megkezdődött a nyugdíjrendszer reparálása a parlament előtt lévő törvénymódosítással, ám a korhatár emelése, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer átalakítása még várat magára.

Jövő januártól szigorodnak a nyugdíjba menetel feltételei, emiatt az elmúlt hónapokban megszaporodtak a nyugdíjfolyósító feladatai, ugyanis a szabályok szigorodása miatt ugyanaz a nyugdíj előtt álló foglalkoztatott akár tíz százalékot is bukhat a majdani nyugdíjából, ha nyugdíjának megállapítását nem az idén, hanem csak januárban kezdeményezi.

Egy tavaly elfogadott módosítás szerint ugyanis 2008 januárjától a nyugdíj kiszámításakor a tényleges nettó keresetet veszik figyelembe, szemben a jelenlegi gyakorlattal, amikor a nettó kereset és az egyéni járulékok együttes összege, vagyis egy "félbruttó" összeg számít a nyugdíj alapjául. Az intézkedés révén a nyugdíjak helyettesítési rátája, vagyis a nettó kereset és a nettó nyugdíj hányadosa a jelenlegi 83 százalékos szintről 74 százalékra mérséklődik, ám még ez is meghaladja az Európában szokásos 64-65 százalékos helyettesítési rátát, ami hosszú távon nem tartható.

A parlament által most tárgyalt törvénymódosítás szigorítja a korhatár előtti nyugdíjazás feltételeit, miután arról még tavaly novemberben döntött a kormány. A 1997-ben elfogadott szabályok szerint 2009-től a nőknél az előrehozott nyugdíj korhatára 59, a férfiaknál - a mostani 60 helyett - szintén 59 év lenne, ám a parlament előtt lévő módosítás ez utóbbi csökkentést eltörli.

A hatályos szabályozás szerint 2013-tól mindkét nem esetében az előnyugdíj legkorábbi ideje 60 évre emelkedik, már ha érvényben marad még akkor is a 62 éves nyugdíjkorhatár.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk