Megjelent: 6 éve

Szigorúbb büntetés jár a be nem jelentett dolgozók miatt

2018-tól szigorodik a bejelentés nélküli foglalkoztatása szankcionálása, már azok a kis-és középvállalkozók is bírságot fognak kapni, akiket először kapnak rajta feketemunkán. Az építőiparban legjellemzőbb a feketemunka, tavaly 10-ből 4 építkezésen talált szabálytalanságot a munkavédelmi hatóság - írja a Magyar Idők.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti főosztályának jelentése szerint 2017 első három negyedévében csak az építőiparban 36 százalékban dolgoztak bejelentés nélkül munkások. 2017 első kilenc hónapjában emiatt 56 millió forint bírságot fizettek be a vállalkozások. 1156 esetben csak figyelmeztetést kaptak - írja a lap.

Az idei évtől azonban szigorúbban bírságolnak, és elsősorban azokat az ágazatokat vizsgálják majd, ahol jellemző a feketézés. Általában a kis létszámú, 2-3 főt foglalkoztató cégek alkalmaznak feketén dolgozó munkavállalókat.

A munkaügyi bírság összege 30 ezertől 20 millió forintig terjedhet, attól függően, hogy a munkáltató hány jogsértést követett el, milyen a vállalkozás gazdasági súlya, mekkora az érintett munkavállalói létszám, és milyen súlyúak a jogsértések - tudta meg a lap.

Magyar Idők

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk