kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Sztrájk idején felértékelődik a távmunka

Az IT-szektor legfőbb kihívásának a távmunka informatikai hátterének biztosítását, az internetszolgáltatókat érintő kulturális járulékról szóló tervezetet, valamint az energiatakarékos szervereket tartják hazánk informatikai vezetői - derült ki a Hangszerelés változásszimfóniára címmel rendezett konferencián.

Takács Tibor, a Vezető Informatikusok Szövetségének (VISZ) elnöke előadásában kitért a közlekedési sztrájkokra. "Az informatikai vezetők számára is tanulsággal szolgálnak ezek a napok. Mivel sok dolgozó nem tud időben beérni a munkahelyére, ismét felértékelődik a távoli elérés szerepe, a távmunka fontossága" - emelte ki. Ugyanakkor az informatikai vezetőknek egyben kihívást jelent, hogy napok vagy akár órák alatt is reagáljanak az efféle gyorsan változó helyzetekre.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakmai főtanácsosa, Kajzinger Ervin elmondta, jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a minisztériumban az IT-szakma és a kormányzat képviselői, hogy egyeztessenek az internetszolgáltatókat is érintő kulturális járulék kiterjesztéséről.

A konferencia fókuszában az informatikai vezetőt érő kihívások álltak. "A változás globálisan is megfigyelhető, egyre inkább stratégiai, döntéshozói, költségvetési feladatok hárulnak a rájuk, és megszűnnek csupán az infrastruktúra felelőseinek lenni" - mondta Ray Schmidt, a nemzetközi CIO Executive Council vendégelőadója.

A Figyelő és a Computerworld informatikai vezetők és döntéshozók számára szervezett eseményén többek között arról is szó esett, hogy növekednek az informatikai vezetőkre háruló stratégiai, döntéshozói és költségvetési feladatok, ezért a jövőben egyre több multifunkciós, többirányú szaktudással rendelkező szakemberre van szükség.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk

Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk