2010. július 31., Oszkár       Cikkek száma: 31629       Legyen a HR Portál a kezdőoldalam!
 
Az vagy, aminek látszol! Sikeres vagy, annak látszol! - kínai bölcsesség
Főnök: az a valaki, aki késik, amikor korán beérsz a munkába, és korán jön, amikor késel. - Jerry F. Lieberman



Kattintson a hirdetésre!

Sztrájktörvény, ahogyan a bírák látják

2009.01.12
A még elégséges szolgáltatással, a sztrájkfelhívással, valamint a munkáltató, illetve az állampolgárok megfelelő, időben történő tájékoztatásával kapcsolatos kérdések megoldását szorgalmaznák elsősorban a munkaügyi bírák.

A munkabeszüntetés jogosságának elbírálása során ők is rendszeresen szembesülnek azokkal a problémákkal, amelyek miatt időről időre felmerül a sztrájktörvény módosításának szükségessége. De, kétharmados törvényről lévén szó, nehezen remélhető a változtatás. Az is igaz, hogy a hazai bírói gyakorlat is egységesebb, egyértelműbb lehetne, ekként támogatva a munkaviszony alanyait és az érdekképviseleteket a jogszerű sztrájk alkalmazásában - mondta Kulisity Mária, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság bírája. Hozzátette: a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) sztrájkra vonatkozó állásfoglalásai nagymértékben segíthetik ezt a folyamatot.

Nálunk a legtöbb gondot a még elégséges szolgáltatás megítélése okozza, pontosabban az, hogy annak hiányában is jogszerű lehet a sztrájk a Legfelsőbb Bíróság irányadó döntése értelmében. Némely törekvés szerint a törvény egyértelművé tehetné, hogy jogellenes a munkabeszüntetés, ha nincs megállapodás a még elégséges szolgáltatásban. Mások úgy vélik, hogy a megkívánt szolgáltatást nem közvetlenül a sztrájkot megelőzően, az egyeztetések során kellene rögzíteni, hanem jóval korábban.

Kulisity Mária utalt arra, hogy Nyugat-Európában rendszerint a munkaadók és a munkáltatók közötti időben született megállapodások, kollektív szerződések írják elő az elégséges szolgáltatás mibenlétét, valamint eleve rendeznek több, a sztrájkkal öszszefüggő kérdést, így például azt, mikor kell meghirdetni a munkabeszüntetést. Ezek kötik a feleket, és tartalmukat vita esetén a bíróságok is figyelembe veszik.

Magyarországon sokszor a sztrájkfelhívás sem egyértelmű, nem tudni, mit is céloz. Kérdéses, hogy a munkavállalók megmozdulásai csak az adott munkáltatót érinthetik, vagy beférnek-e azokba általános szociális és gazdasági követelések is. Nem tisztázott, már a sztrájk kilátásba helyezésével kérhető-e jogszerűségének vagy jogellenességének megállapítása.

Világgazdaság

Az egyenlő bánásmód munkahelyi érvényesítése éppúgy a HR feladata, ahogy a vezetőké, ezért fontos tisztázni a fogalmakat. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogesetével pedig azt demonstráljuk, mi történik akkor, ha a munkáltató önkényesen úgy dönt, a férfi kolléga munkája többet ér, méghozzá 40 ezer forinttal. Teljes cikk
A rovat cikkei 
Gyakorlati tanácsok munkáltatóknak
Augusztus 1-jétől új törvény vonatkozik az egyszerűsített foglalkoztatásra. Teljes cikk
Jogszerűen járt-e el a HR?
A HR Portal munkajogi rovatához érkező kérdésekből adunk közre válogatást. A kérdésekre Dr. Mayer Balázs ügyvéd válaszol. Teljes cikk
Mikor kezdődik a munkaidő?
Évi egy héttel több szabadidőt harcolt ki magának az a német rendőr, aki pert nyert munkaadója ellen. Teljes cikk
Egyszerűsített foglalkoztatás: íme az új szabályok
Megjelent az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény a Magyar Közlönyben. Teljes cikk
Fantommá vált munkaadó
Mit tegyünk, ha táppénz alatt fantommá vált munkaadónk? Köteles-e visszavenni a munkaadó a gyes-en levőt? Dr. Sipos Márta munkajogász válaszol. Teljes cikk

Munkajogi szakértő 


Szakértőnk: dr. Mayer M. Balázs


Munkajoggal kapcsolatos kérdéseire dr. Mayer M. Balázs válaszol. Kattintson az alábbi linkre!

Kérdezek



Új munkahelyek 2009-2010 


Részletek


 

Rovatunkban HR vezetők kérdezhetnek egymástól. Ezúttal Gergácz Lili, a Kürt Zrt. HR vezetője kérdez.



Ajánlatok 


Szavazás 

Mit szól ahhoz, hogy megadóztatják a végkielégítéseket a közszférában?

Nagyon helyes, túl nagy a pazarlás.
Igazságtalan. Nem ezt érdemlik a 20 éve dolgozó közszolgák.
Méltánytalan, az egész jogellenes.
Az ország érdekében el kell fogadni a döntést.