kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Tartós a 45 év felettiek diszkriminációja

Egy 45 év feletti munkavállalónak szinte lehetetlen ma elhelyezkednie. Az idősebb generációval kapcsolatban ugyanis számos előítélet él a munkáltatókban. Az idősebbeket általában rossz egészségi állapotuk miatt nem alkalmazzák, de sok munkaadó panaszkodik arra is, hogy a korosabbak például nehezen illeszkednek be egy fiatalos csapatba. Szakemberek szerint folyamatos tanulással, az egészség proaktív megőrzésével jelentősen javulhatnának a 45 év felettiek esélyei.

Szinte már közhelynek számít, hogy népességünk, az Európai Unió országaihoz hasonlóan elöregedő. A 65 évre emelt nyugdíjkorhatár bevezetésével pedig egyértelművé vált, hogy fontos az idősödő korosztály foglalkoztatási nehézségeire figyelni és új stratégiákat kidolgozni.

Magyarország az Európai Unión belül is speciális helyzetben van. Nemzetközi és hazai kutatások is azt bizonyítják, hogy hazánkban számos nehézségbe ütközik az idősödő korosztály foglalkoztatása - mondta Dr. Hegyesiné Orsós Éva, a Szerencsejáték Zrt. humánerőforrás igazgatója az mtd Tanácsadói Közösség közelmúltban rendezett esélyegyenlőségi konferenciáján, amelyen a 45 év felettiek munkahelyen tartásáról is szó esett.

A rossz egészségi állapot és a tudáshiány a legnagyobb akadály

A szakember rámutatott: problémát jelent, hogy a születéskor egészségben töltött várható élettartam, - amely nők esetében 68 év, a férfiak esetében 62 év - elmarad az EU átlagtól, ebből kifolyólag érthetővé válik, hogy az 55-64 évesek munkaerő aktivitásának növelése is 10 százalékkal az EU 43,5 százalékos átlaga alatt van. A GKI 45 év felettiek körében végzett vizsgálatai azt mutatják, hogy az 51-55 év közöttiek 42 százaléka érzi munkája végzésében akadályozottnak magát egészségügyi állapota miatt, míg a 56-60 év közötti aktív munkavállalók mindössze 26 százaléka gondolja egészségi állapotát akadályozónak. Lehetséges, hogy 51-55 év felett a foglalkoztatottak 16 százaléka meghal, vagy segélyezésre kerül? - tette fel a kérdést az előadó.

Nyilvánvaló, hogy a 45 év felettiek foglalkoztatásának elsőrendű akadálya a rossz egészségi állapot, amely amellett, hogy nem teszi lehetővé a zavartalan munkavégzést, munkaadói előítéleteket generál. Munkáltatók elmondása alapján a másik problémakör, amely akadályként merül fel a 45 év feletti munkavállalók alkalmazása kapcsán, a tudáshiány. Ez nem feltétlenül szakmai, mint inkább személyes kompetenciák hiányát jelenti. Pl. "nem tud a fiatalos csapatba beilleszkedni", "nem tudja elfogadni egy fiatalabb főnök irányítását", "nem hajlandó számítógéppel dolgozni", "nem akar elmenni a nyelvtanfolyamra". Sok esetben, maguk az idősödő korosztályba tartozók sem tartják kompetensnek magukat, önbizalom hiányában nem vesznek részt képzéseken, nem tesznek lépéseket az aktív munkával tölthető elkövetkező 20 év érdekében. Ezáltal zárul a kör és a munkaadói előítéletek megerősítést nyernek.

Mi lehet a megoldás?

A 45 év felettiek munkahelyi diszkriminációja tartós és folyamatosan romlik - hangsúlyozta Széman Zsuzsa, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének kutatója. Véleménye szerint a megoldás a piacképes tudás megszerzése mellett az egészség proaktív megőrzésében, a betegségek megelőzésében rejlik. Sokat javítana a helyzeten, ha kötelező, és nem opcionális egészségügyi szűrővizsgálatokat, egészségmegőrző intézkedéseket (gyógytorna, stressz-kezelés, stb.) építenének be a vállalatok munka- és egészségvédelmi rendszerükbe.

Van, ahol odafigyelnek az idősebbekre

Munkáltatói jó példákat is bemutattak a konferencián. A tapasztalatokról Hőbe Krisztián, az Erzsébetvárosi Önkormányzat Gyámügyi Hivatal referense, Erdélyiné Szabó Gyöngyi, a fővárosi Uzsoki Kórház esélyegyenlőségi referense, és Lengyel Zsuzsánna, a Gábor Dénes Főiskola rektori hivatalának vezetője számolt be.

A VII. kerületi hivatal dolgozóinak 45 százaléka 45 év feletti, és az ő munkában tartásukat igyekszik munkáltatójuk speciális egészségügyi szűrővizsgálatokkal, egészségpénztári hozzájárulással és nyugdíj előtti részmunkaidő biztosításával elősegíteni. Erdélyiné Szabó Gyöngyi szerint a munkahelyi egészségmegőrzésre nem szabad sajnálni a pénzt és nem csak a fizikai, hanem a mentális egészségre is figyelmet kell fordítani. Lengyel Zsuzsánna gyakorlati tapasztalatai alapján kiemelte a 45 év felettiek esetében nagy jelentőséggel bíró kompetenciafejlesztés, illetve a stressz prevenció szükségességét.

"A sorsunkat mi irányítjuk"! - vallja Endrei Judit, a Kor-határtalanul program alapító-vezetője. Szerinte "kettőn áll a vásár". 45 év felettieknek szervezett klubtalálkozók, programok által segítik a munkavállalói tudatosítást, szemléletváltást, szemléletformálást, a munkaerőpiacon maradás érdekében. Számos előnnyel jár a 45 év felettiek foglalkoztatása - mondta Kulinyi Márton, a Budapest Esély Nonprofit Kft. ügyvezetője. Stabil, nyugodt, megbízható munkaerőt jelent ez a korosztály, amit a HR szakembereknek kell felismerni és a velük kapcsolatos sztereotípiákat "házon belül" eloszlatni - hangsúlyozta.

A munkaerő piaci trendek, mutatók arra kell, hogy ösztönözzék a munkaadókat, fokozottan ügyeljenek a 45 év feletti munkavállalóik testi és lelki egészségmegőrzésére, tudásuk, kompetenciáik bővítésére. Továbbá arra, hogy a felvételi eljárások során is tartsák szem előtt az életkori sokszínűségből eredő szinergia szervezeti működésre gyakorolt pozitív hatásait, amelyek versenyelőnyhöz juttatják a nyitott, befogadó vállalatokat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk