kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Tegeződni központilag tilos

A személyes viszonyom a tegeződés-magázódás – egyébként kulturálisan erősen meghatározott – problémaköréhez igencsak ellentmondásos. Az egyik szülőtárs kezet nyújtott első nap a nálánál tíz évvel minden bizonnyal fiatalabb tanítónőnek, majd jelezte bizonytalanságát, hogy tegeződnek-e vagy magázódnak. Mire a tanárnő határozottan magázni kezdte őt és hozzátette, hogy sajnos központilag, igen, ezt a szót használta,“központilag” megtiltották a tegeződést a szülő és a pedagógus között. Ligeti György szervezetfejlesztő iskolakezdő sorozatának újabb írása.

A katonaságnál a bevonuló újoncokat, a már régebb óta szolgáló “öreg katonák” szocializálják katonának. Az eskütételig, azaz a bevonulástól számított egy hónapon keresztül tiltott a tegeződés. Miért a párhuzam? Mert a hadsereg totális intézmény, mely lényege az ellenség legyőzése, az eszköz pedig az egyén teljes beolvasztása a csoportba, a feltétlen engedelmesség, az individuum eltüntetése, az identitás elpárologtatása az öltözködés, a megszólítás, a hajviselet, az időbeosztás részletekig menő előírásán keresztül.

A pedagógus rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen két irányból is nyomás helyeződik rá. A szülő szeretne a maga – olykor suta módján – személyesebb viszonyba kerülni vele, míg a megélhetést biztosító “központ” mind durvább előírásokkal szabályozza a működését.

A közoktatást – az adóforintokból – finanszírozó hatalom azzal indokolja a formák minden részletre kiterjedő előírását, hogy a diákoknak meg kell tanulniuk a másik tiszteletét, az oktatásnak az öltözködéssel, köszönési formákkal megadni a rangot (tegnap könyörgött az osztálytanító három csomag A/4-es papírért). Ez így volt huszonöt és ötven éve is. És ma már láthatjuk is közállapotainkon a tisztelet kicsikart formáját.

Az iskola világa az a munkahely, ahol a közalkalmazott ezer és ezer írott szabály között lavírozva jól teszi, ha betartja az informális, a sugalmazott, a jogszabályban le nem írt (mert le nem írható) kereteket is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk