kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Tényleg munkaerőhiány van? Vagy elavultak a megoldásaink?

15 éve szerettem volna egy discmant! Szerintem voltunk még így páran. Ha viszont idén karácsonyra kapnék egyet, azzal már nem sokat tudnék kezdeni. Változtak az idők.

Az Y generáció még játszott pöttyös labdával, de már a technikai fejlődés mellett nőtt fel. Minden másodpercben készen áll a változásokra. A korosztály képviselői és az elvárásaik is folyamatosan változnak. Munkáltatóként ezt észre kell vennünk, ha talpon szeretnénk maradni. Ha nem tudunk lépést tartani, a munkaerő érthető módon mást fog választani helyettünk. Az okot tehát tudjuk, a kérdés inkább az, hogy miért nem lépünk?

AYCM
Még évekig beszélhetünk a munkaerőhiányról, de miért nem dolgozunk inkább hatékonyan a megoldáson?

Nincsenek jelentkezők, ha találunk is alkalmas embert, nem tudjuk megtartani, sokan külföldre mennek. Az Y-ok születésük óta azt hallgatják, hogy különlegesek, és ennek megfelelő bánásmódot is szeretnének, a Z-k esetében ehhez még az is hozzáadódik, hogy már be sem csomagolják a véleményüket, azaz tálcán kínálják a megoldási ötleteket, csak észre kéne venni.

Érdemes utána számolni, hogy mennyit költ egy cég a toborzásra, betanításra, és milyen „discman-eket” kínál juttatásként a fizetés mellé.

A mai fiatalok nem szeretik a kötöttségeket, éppen ezért egyre több cégnél van lehetőség például home officre-ra, ami egy frappáns válasz az igényekre, de sajnos csak egy kérdésre. Az már sajnos rég nem elég, hogy 1-1 fronton hatékonyak vagyunk, átfogó megoldás kell, vagy még nagyon sokáig küzdeni fogunk a munkaerőhiánnyal.

Érdemes megreformálni a munkáltatói márkát, és megelőzni a bajt, a HR megoldásokra pedig ideje befektetésként tekinteni, hiszen gyorsan megtérülnek.

A piacvezetők komolyan veszik a munkavállalói élmény megteremtését, és az élelmesebbek már rájöttek, hogy a csocsóasztal és a sörcsap nem a nagybefektetés kategóriába tartozik. Ehelyett a valódi megoldásokat részesítik előnyben. A Gallup kutatása igazolja, hogy a vállalatok sikeressége a munkavállalói élményen alapul. Ennek három legfőbb összetevőjeként a rugalmasságot, a vállalati egészségbiztosítást, és a konditerem használatot nevezték meg a megkérdezett munkavállalók.

A megfelelő munkakörnyezet és alapbér mellé tehát olyan juttatásokkal kell előállni, melyek igazodnak ezekhez az igényekhez. Érdemes olyan szolgáltatást választani, ami minél szélesebb körben, kortól és nemtől függetlenül minden kolléga számára azonos mértékben pluszt jelent.

Egy konditerem nem lesz elég, még akkor sem, ha nagyon közel van az irodához, hiszen van, aki nem emelhet súlyt, de szívesen úszna, és olyan is, aki a túlsúlya miatt nem szívesen ugrál biciklis nadrágban a főnöke mellett. Sőt sokan nem akarják cipelni az edző táskájukat a város másik végéből, de az utca végén lévő jóga terembe szívesen járnának.

Kétségbeesésre semmi ok, hiszen létezik egy magyar ötlet, a nemrégiben Magyar Termék Nagydíjat nyert All You Can Move SportPass, ami 18 éve veszi le a HR szakemberek válláról a sportoltatás terhét, akár a munkáltató anyagi terhe nélkül is. Ha utána számolunk, hogy azok a kollégák, akik heti 2-3 alkalommal sportolnak, átlagosan évi 2 nappal kevesebbet töltenek betegállományban. Egy gyors számítást követően rögtön látszik, hogy mekkora összeget takaríthatnánk meg, arról nem is beszélve, hogy a fitt munkaerő mennyivel jobban bírja a stresszt, és mennyivel jobban teljesít. Az AYCM programja ráadásul december 31-ig rövid hűségidővel tesztelhető is.

A piacvezető vállalatok nagyon komolyan foglalkoznak a témával, és az sem ritka, hogy akár 100%-ban térítik a dolgozók sportolását. Sőt, vannak, akik már az aláírásukban is használják a felelős munkáltatók védjegyét, ezzel is pozícionálva a munkáltatói márkát.
Ennek (is) köszönhetően a munkakeresők könnyen felismerhetik, hogy merre érdemes indulni, és nem adják alább. A feladat tehát adott, a kérdés csak az, hogy meg akarjuk-e oldani a problémát vagy beérjük félmegoldásokkal és még évekig kesergünk.

A megoldásról bővebb információ ITT érhető el.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk