kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Testileg és lelkileg is összetör az autóval való ingázás

A Divany.hu összegyűjtött friss és régebbi kutatásokat, amelyek alapján kijelenthető: az ingázás, főként, ha autóval közlekedünk, káros a testi, lelki egészségünkre és a társasági életünkre. A tanulmányok szerint a biciklizés a legjobb választás.

A montreali McGill Egyetem négyezer ember megkérdezésén alapuló kutatása szerint, az ingázás a gyalogosok számára volt a legkevésbé frusztrálóbb, a második helyen a tömegközlekedők végeztek. Tehát az autósok voltak a legstresszesebbek.

A cikk szerint más objektív vizsgálatoknak jobban lehet hinni. Az 1990-es évek végén két floridai kutató Steven M. White és James Rotto, megállapította, hogy az autóval való ingázóknak magasabb volt pulzusszáma, és a vérnyomása, mint a buszozóknak. Továbbá a frusztrációt sem bírták olyan jól.

2012-ben jelent meg az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban egy tanulmány, amihez a kutatók 4200 texasi taxist figyeltek meg éveken keresztül. Megállapították, minél többet vezetett az illető, annál rosszabbak volt az értékei (glükóz- és koleszterinszint vérnyomás, súly, testtömeg-index stb.), még akkor is, ha a kutatók számításba vették azt, hogy adott sofőr mennyire él aktív életet - áll a Divany.hu cikkében.

Készült olyan vizsgálat, ami kimutatta, hogy minden egyes óra, amit az autóban ülve töltünk, hat százalékkal növeli meg a túlsúly kockázatát, míg egy órányi gyaloglás 5 százalékkal csökkenti azt.

A cikk szerint tehát, fizikailag és lelkileg is megterhelő az autóval történő ingázás, és miatta egyre kevésbé bízunk meg másokban és nem veszünk részt olyan szervesen a közösségi életben. Míg azoknál, akik gyalogolnak és bicikliznek, ez pont fordítva van. Ezt egy olyan svéd kutatás bizonyítja, amibe 21 ezer embert vontak be és ami idén jelent meg az Environment and Behaviour című folyóiratban.

A tanulmány szerzői szerint ha egészséges társadalmat szeretnénk, jobban oda kell figyelni a várostervezésnél- és fejlesztésnél, mert nemcsak az egyéneknek, az egész közösségnek sem jó, ha mindenki órákat tölt az autójában - olvasható a cikkben.

A Kelet-angliai Egyetem gyakran idézett tanulmánya szerint azok, akik autóról biciklire vagy gyaloglásra váltanak, sokkal jobban érzik magukat és jobban tudnak koncentrálni, és azoknak is valamivel javult az életminősége, akik a tömegközlekedést választották.

A Scandinavian Journal of Medicine & Science in Sports című folyóiratban megjelent összegzés szerint ha nemcsak a lelkünk, hanem a testünk egészsége is fontos, akkor egyébként a biciklizés a legjobb választás.

Divany.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk