kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Tízszázalékos azonnali leépítés a mentőknél

Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat. A jövőben a sűrgösségi betegellátásra kívánnak koncentrálni, míg a betegszállítási feladatok háttérbe szorulnak.

Győrfi Pál, a szolgálat szóvivője a mentőszolgálatoknak megküldött hírlevelében azt írja: a létszámcsökkentés 734 dolgozót érint. Az intézkedés és annak végrehajtása az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) alapfeladatának, mentési, sürgősségi betegellátó funkciójának erősítését, mint elsődleges fontosságú szempontot veszi figyelembe.

Az alaptevékenységet nem veszélyezteti

Győrfi Pál az MTI-vel kedden késő délelőtt levélben tudatta: az intézkedés része annak a folyamatnak, amely az állami mentőszolgálatot egy valóban az alapfeladatára koncentráló, sürgősségi betegellátásért felelős, hatékony szervezetté alakítja.

Eddig az évi mintegy 2,3 millió elvégzett feladat több mint fele olyan, az OMSZ szakmai felkészültségét, kéklámpás, jól felszerelt autóit nem igénylő betegátszállítási feladat (pl. hazaszállítás, ellenőrző vizsgálatra szállítás, stb.) volt, amelyet a jövőben az ilyen feladatokra szakosodott betegszállító szervezeteknek kell ellátniuk. Érvényes társadalombiztosítással rendelkező betegeknek a szállítás továbbra is ingyenes marad, és a létszámcsökkentés a sürgősségi betegellátást nem veszélyezteti közölte a szóvivő. Ezentúlk azonban az OMSZ alapfeladataihoz nem tartozó, nem sürgős, valamint előjegyzett betegszállítást csak akkor vállalják, ha van elegendő szabad járművűk.

Piaci alapokon is működik

A betegszállításban már évek óta tevékenykednek egyébként magáncégek, amelyek már jelenleg is a piac 40-45 százalékát fedik le. A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének 38 tagja van hat régióban. A piaci alapokon működő, 1991-ben alapított Samaritanus Mentőszolgálat Kft. szolgáltatásait részben a magánbiztosítók és a társadalombiztosítás rendeli meg, de léteznek úgynevezett "fizetős kocsik", ahol a betegek fizetnek a szállításért. Ez utóbbiak ára 120 Ft/km - tudta meg a FigyelőNet Minich Károlytól, a Samaritanus vezetőjétől.

Kisebb, de hatékonyabb

Az OMSZ-nél az elbocsátások végrehajtásának előkészítése megkezdődött. Győrfi Pál hangsúlyozta, hogy a dolgozói érdekképviseletekkel kapcsolatos egyeztetési kötelezettségeit a szervezet betartja.

Az egészségügyi miniszter 2006. július 28-án az államháztartás hatékony működését elősegítő szervezeti átalakításról és az azokat megalapozó intézkedésekről szóló kormányhatározatban foglaltak előkészítése érdekében rendelte el az Országos Mentőszolgálat létszámának azonnali hatállyal történő csökkentését.

A változások hosszú távon egy kisebb, de hatékonyabb, a valóban rászoruló betegeknek magasabb színvonalú sürgősségi ellátást nyújtani képes, emberileg és szakmailag egyaránt alkalmas személyi állománnyal dolgozó állami mentőszolgálat kialakulásának irányába mutatnak fogalmazott a szóvivő.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek