Megjelent: 9 éve

Több fiatalok érdekeit is figyelembe vevő kollektív szerződés kell

A Munkástanácsok Országos Szövetsége támogat minden olyan javaslatot, ami a diákok legális foglalkoztatási lehetőségeit segíti elő, így az iskolaszövetkezeti szektorban tervezett változtatásokat is. Az érdekvédők szorgalmazzák a fiatalok érdekeit is figyelembe vevő kollektív szerződések és esélyegyenlőségi stratégiák számának növelését is.

images

A portálunkhoz eljuttatott közlemény szerint pozitívnak tartják a kezdeményezést, ami alapján a nappali tagozatos hallgatói jogviszonyukat jelenleg szüneteltető diákok is megkapnák ugyanazokat a kedvezményeket iskolaszövetkezeti munkavállalásuk során, mint az aktív jogviszonnyal rendelkező társaik.

Mint írják, fontosnak tartják, hogy a jogszabályban is rögzített minimálbér vagy a garantált bérminimum összege maradéktalanul ki legyen fizetve a diákmunkát végzők körében, azzal kapcsolatos visszaélések ne fordulhassanak elő. A közlemény szerint az ezzel kapcsolatos változtatásokat is támogatják.

A gyakornokok foglalkoztatási kérdései

A felsőoktatás területén a szakmai gyakorlatukat a hallgatók rendszerint nyáron teljesítik. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján a szakmai gyakorlatra kötelezett hallgató a szakmai gyakorlóhellyel kötött hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát. A hallgatói munkaszerződés alapján munkát végző hallgatók foglalkoztatására a Munka törvénykönyvének rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.

Több kollektív szerződésre van szükség

A Munkástanácsok kiemelt foglalkoztatáspolitikai célkitűzésnek tartják, hogy egyre több olyan kollektív szerződés és vállalati esélyegyenlőségi stratégia szülessen Magyarországon, ami külön hangsúlyt fektet a pályakezdő munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítására, munkahelyi beilleszkedésére és képzésére.

Szorgalmazzák továbbá a fiatalok rétegérdekeit is figyelembe vevő kollektív szerződések és esélyegyenlőségi stratégiák (tervek) számának növelését is. A munkáltatókat pedig arra kérik, hogy a kollektív megállapodások tárgyalásánál nagyobb figyelmet fordítsanak a fiatal munkavállalók lakástámogatási rendszerére és a képzésüket segítő munkáltatói kedvezményekre.

A kollektív szerződések - összhangban a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia határozatával - vonatkozzanak az összes fiatal munkavállalóra, beleértve azokat is, akik jelenleg nem élveznek védelmet, mivel "rejtett" munkaviszonnyal rendelkeznek. A megállapodások megkötésénél külön figyelmet szenteljenek a gyakornokok, ipari tanulók munkafeltételeinek megfelelő kialakítására és részvételük biztosítására - hívják fel a figyelmet közleményükben.

A korosztályi szempontokat is figyelembe vevő kollektív megállapodások - különösen a "nagy foglalkoztatóknál" - hozzájárulnak az oktatási, képzési és élethosszig tartó tanulási politikák és programok kialakításához, megvalósításához és vizsgálatához, annak érdekében, hogy ezek harmonikusabban illeszkedjenek a munka világához, javítva a fiatal munkavállalók foglalkoztatási kilátásait.

Mindezek mellett a fiatalokat arra biztatják, tájékozódjanak, mielőtt nyári munkát vállalnak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk