Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Több mint 100 milliárd kedvezmény 745 ezer munkahelyet védett meg

Segítette a munkahelyek megőrzését és a gazdasági növekedést a tavaly év elején indult munkahelyvédelmi akció, Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára az akció eredményeit összegző sajtótájékoztatón. 2013 novemberéig a munkáltatók 105 milliárd forintot tudtak igénybe venni kedvezményként az akció keretében, összesen csaknem 745 ezer munkavállalót érintően.

A kormány számára továbbra is prioritás a munkahelyek megvédése és a foglalkoztatási költségek csökkentése, ezért ha a gazdasági növekedés és a költségvetési lehetőségek megengedik, szükség esetén újabb lépésekre is kész a kabinet annak érdekében, hogy az adópolitikán keresztül is elősegítse a foglalkoztatás bővítését - mondta a helyettes államtitkár.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint rendkívül sikeres a munkahelyvédelmi akció, hiszen az érintett 750 ezer munkavállaló az összes magyar foglalkoztatott csaknem 20 százaléka,é s az utánuk igénybe vett, több mint 100 milliárd forint kedvezmény, a munkáltatóknál maradva, segítette a gazdaság erősödését és a munkahelyek megőrzését.

Pankucsi Zoltán elmondta: az akcióval azokat a munkáltatókat célozták meg, amelyek a legnehezebb helyzetben lévő munkavállalói csoportokat foglalkoztatják. Hozzátette, hogy ezen csoportok - 15-24 évesek, 55 év felettiek, valamint a 25-34 év közötti, gyermekvállalás után a munkába visszatérő nők - foglalkoztatási rátája jelentősen elmaradt az európai uniós átlagtól.

Pankucsi Zoltán ismertette: a 25 év alattiak, 55 év felettiek, valamint a képzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak esetében 100 ezer forintos bruttó bérig van arra lehetőség, hogy a foglalkoztatás első két évében a 28,5 százalékos munkáltatói adóterheket a felére csökkentsék, aminek köszönhetően évente mintegy kéthavi bruttó bért, 174 ezer forintot tud megspórolni a munkaadó.

Ennél is nagyobb a munkáltatói adókedvezmény tartós álláskeresők, illetve 25 év alatti pályakezdők alkalmazásakor: két évig teljes adómentességet élvez a munkaadó, és a harmadik évben is csak 14 százaléknyi adót kell befizetni a munkavállalók bére után, így három év alatt 860 ezer forintot tud megtakarítani. A kismamáknál ugyanez a kedvezményrendszer volt érvényben 2013-ban, idéntől pedig egy plusz kedvezménnyel bővült ki. Három vagy több gyermekesek alkalmazása esetén a munkaadó az első három évben teljesen mentesül az adóterhek alól, majd további két évig csak a normál adóteher felét kell megfizetnie.

Pankucsi Zoltán elmondta: 2013 novemberéig 750 ezer munkavállaló után vették igénybe a munkahelyvédelmi akció nyújtotta kedvezményeket, leginkább 55 év felettiek (328 ezer embert érintően), valamint szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak után (több mint 230 ezer munkavállalót érintően).
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk