kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Több száz Tesco-dolgozó sztrájkra készül

Sztrájkra készül a Tesco áruházlánc online bevásárló szolgáltatásában dolgozó több száz alkalmazott, mert a cég csak ott emelné a béreket, ahol a dolgozói elvándorlás veszélyezteti a kiszállítás napi működését, írja a Magyar Idők.

images

A lap információi szerint márciusban egyszerre tagadnák meg a munkavégzést az online bevásárló szolgáltatásában dolgozók, ha nem sikerül olyan béremelést kiharcolni, ami arányban áll a napi fogyasztási cikkek internetes értékesítésében elért tavalyi rekorderedménnyel. A lap úgy tudja, a vállalat londoni központja az online eladások ugrásszerű növekedése miatt az egész közép-európai régióban a bérek 14 százalékos emelését írta elő a kiszállítást végző sofőröknek.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnöke azt mondta, a központilag elrendelt béremelés ellenére a TESCO csupán Budapesten és Győrben növelné a sofőrök fizetését, míg Szegeden nem, mondván, hogy ott nincs annyi jobban fizető munkalehetőség a távozást tervezőknek. A szakszervezeti vezető szerint ez elfogadhatatlan, főként azért, mert a bruttó 160-180 ezer forintot kereső fővárosi gépkocsivezetőkhöz képest a szegediek eleve 10-12 százalékkal alacsonyabb bért kapnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk