kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Több vendégmunkás kell az építőiparba

Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke szerint még inkább egyszerűsíteni kellene az Ukrajnából, Szerbiából érkező vendégmunkások magyarországi munkavállalását, mert a szakemberhiány lassan teljesen megbénítja az építőipart - írja a Napi.hu oldal.

images

images

Akkora a szakemberhiány az építőiparban, hogy az már az építkezések befejezésének kitűzött határidejét veszélyezteti, mind az állami, mind a magánszektorban - írják.

Az építőipari szektor nem vonzó a fiataloknak, a képzés is elavult, nem igazodik az új technológiákhoz. Így a munkaerőhiányt nem csak a pályaelhagyók, a külföldre távozók okozzák, de az iskolákból sem kerül ki elég ember, a frissen végzettek szaktudása pedig sokszor nem megfelelő. Az ÉVOSZ a képzés átalakítását elengedhetetlennek tartja, emellett pedig szükség van az EU-n kívülről érkező szakmunkásokra is - mondja az elnök.

Az eddig történt lépések, annak érdekében, hogy a szerb és ukrán vendégmunkásokat foglalkoztatni tudják nem elegendőek. Eddig kilenc építőipari szakmában könnyítették meg a munkavállalást, ezt kellene kiterjeszteni az összes építőipari szakmára.

Az elnök szerint az is jó lenne, ha egy-egy kormányhivatal foglalkozna ezzel, nem pedig az összes, az viszont országos kiterjesztést adhatna és a mostani 9 hónap helyett 2 évre kellene regisztrálni a munkavállalókat. "Mindkét országból adott kontingenst fogadhatnánk, ennek nagyságát félévente felülvizsgálhatnák, emellett szakmai feltételeket is támaszthatnának az érkezőkkel szemben" - nyilatkozta a lapnak Koji László.

Az ÉVOSz jobbnak látná az egyéni munkavállalók helyett, ha szerb és ukrán építőipari vállalkozásokkal lehetne kapcsolatot kiépíteni. Az ilyen cégek akár felelősséget is tudnának vállalni a munkásaikért, és az elvégzett munkáért, míg a munkaerő-kölcsönző cégek ilyen felelősséget nem vállalnak. Ez jelenthetné a határidők pontos betartását, és a minőséget is garantálhatná.

A vendégmunkások azonban nem oldják meg a magyar építőipar létszámgondjait, ezt csak az élőmunkát kiváltó, hatékonyságnövelő beruházásoktól lehet várni. Jelenleg nagyjából 300 ezer ember dolgozik az építőiparban. Koji szerint, ha fejlesztenék a munkaszervezést, a tervezést, a logisztikát, és az informatikát ez elegendő lenne pl. az építőipari informatikai adatbázisok összekapcsolása rengeteg időt spórolhatna a vállalkozásoknak. Az elnök úgy véli ezért van az, hogy egy osztrák kőműves, akinek pontos időben, megfelelő mennyiségben és minőségben minden a rendelkezésére áll, napi 8 óra alatt képes akkora teljesítményt előállítani, amekkorát egy magyar 12-14 óra alatt - írja a lap.

Az emberhiány miatt nőttek a bérek, de a hatékonyság nem. Vannak olyan vállalkozások, ahol magasabb a bérkiáramlás, mint a teljesítménynövekedés. De a vállalkozó kénytelen kifizetni a magasabb bért, különben nincs, aki dolgozzon.

Fotó:Pixabay
Napi.hu



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk