kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Törvényt sérthet a Miniszterelnökség új munkarendje

A jogszabályoknak nem felel meg a 10-12 órás munkarend, bár ennek ellentételezéséről egyelőre nincsenek információk, írja a VG Online.

A közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály értelmében a heti munkaidő 40 óra lehet. Ettől csak kivételes esetekben lehet eltérni, így a tisztviselők munkaideje napi maximum 12, illetve heti 48 óra lehet, ám ekkor is biztosítani kell, hogy a heti 40 órás átlagot ne lépje túl. A hatályos törvények értelmében a túlmunkát pluszdíjazással, szabadidővel kell honorálni.

A Magyar Nemzet szerint több minisztériumban is rendszeres a túlmunka, de csak Miniszterelnökség vezette be a tízórás munkaidőt. A lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Fejlesztési, a Földművelésügyi, a Honvédelmi, a Nemzetgazdasági, valamint a Belügyminisztérium is azt válaszolta, nem követték a Miniszterelnökség modelljét. Az Igazságügyi Minisztérium nem válaszolt három nap elteltével sem.

A munkáltató a kormánytisztviselő által teljesítendő munkaidőt legfeljebb négy hónap tartamú munkaidőkeretben is meghatározhatja.

VG Online
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk