kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Túlélte a botrányt az orvoskamara elnöke

Megerősítette tisztségében Éger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét a köztestület szombati küldöttközgyűlése, ugyanakkor az őt felelőtlen gazdálkodással vádoló felügyelőbizottságnak mennie kellett.

A Magyar Orvosi Kamara szombati küldöttközgyűlésének napirendjén nem szerepelt a MOK felügyelőbizottságának (fb) beszámolója, ezért mondott le közgyűlésen az fb – mondta Bánki Magdolna, az fb elnöke újságíróknak, egyúttal azt is közölte, hogy büntetőfeljelentést tettek. Az ülésen egyébként szavaztak volna az fb visszahívásáról.

A zárt ülés után tartott sajtótájékoztatón Éger István, a MOK elnöke elmondta: a küldöttek nagy többséggel tartották meg posztján őt és az elnökséget.

A MOK elnöke szerint nagy kárt okozott a kamarának az, hogy a köztestület működésével kapcsolatban a felügyelőbizottság a nyilvánossághoz fordult. „Az fb nem a tényeken alapuló és idejekorán megszellőztetett jelentése, amely számos valótlanságot állított, rossz színben tüntette fel a kamarát” – fogalmazott, hozzátéve a kamara jó hírnevének maradéktalan visszaállítása hosszú időt vesz majd igénybe.

A szombati küldöttközgyűlés több hónapja húzódó előzménye, hogy a MOK felügyelőbizottságának ellenőrzései azt állapították meg, több ponton is sérült a kamara jogszerű működése, az elnök és az elnökség nem tisztázta a gazdálkodás ellenőrzése során felmerült visszásságokat, és folyamatosan ellehetetlenítették a fb munkáját.

Az fb által készített jelentés több ponton elmarasztalta a MOK vezetését, egyebek mellett úgy szedtek emelt tagdíjakat az orvosoktól, hogy az emelés tényét nem a küldöttgyűlés szavazta meg. Továbbá az adóhatósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordultak, utóbbihoz azért, mert véleményük szerint a kamara úgy kötött az orvosokra csoportos életbiztosítást, hogy adataik átadásához nem kérte beleegyezésüket. A tagdíjat egyébkét a szombati közgyűlés is megemelte.

Éger István kérdésre úgy fogalmazott, örömmel áll mindenfajta vizsgálat elé, mert minden forinttal el tudnak számolni, és minden szabályosan történt a kamarai tagok érdekében.

Arra a kérdésre, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos elmarasztalta a kamarát, mert orvosok adatait továbbította biztosítás megkötéséért, Éger István azt válaszolta: az ombudsman „egy bizonyos helyzet feltételezése mentén és arra alapozva egy intézkedési tervet kért a kamarától”.

Mint mondta, azokat a személyes adatokat, amelyekről a vita folyik, soha nem adta ki a kamara a biztosítónak, csak olyan adatokat továbbítottak, amelyek mindenki számára elérhetők. Azonban úgy látják helyesnek, hogy a biztosító felé egy ötjegyű számmal azonosítják a tagokat.

Úgy fogalmazott, ha és amennyiben akaratukon kívül is hibát követtek el, ez jóhiszeműen történt. Ez nem mentené a hibát, de olyan nem történt, amivel vádolnak – jelentette ki az elnök.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk