Szilágyi Katalin
Megjelent: 12 éve

Új eszközök a munkavédelmi szemléletformálásban

Ma már számos kiadvány, játékfilm, rajzfilm, sőt, már képregény is igyekszik átformálni az emberek munkabiztonsággal kapcsolatos gondolkodását, ám nem elég csak beszélni ennek fontosságáról, cselekedni is kellene. Erősítésre és reformra szorul ugyanis a tudományos kutatómunka, és a munkavédelmi szakemberek képzése is - hangzott el egy konferencián.

Hiába esik sok szó számos fórumon a munkavédelem fontosságáról, és van nemzeti egészségvédelmi stratégiánk, úgy tűnik, a politikai döntéshozók inkább csak beszélni szeretnek a témáról, mert a munkabiztonság terén évek óta alig változik valami, és a civil szervezeteken kívül nem igazán szorgalmazza senki a programok megvalósítását - hangzott el az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán rendezett szakmai konferencián, amelyen a munkavédelmi szemléletformálás új technikáiról tanácskoztak a résztvevők.


Új kihívásokra kell reagálnia a szakmának



Számos tényező - így a környezetszennyezés, a globalizáció, a multik gondolkodásmódja - kihatással van az emberi szervezetre, az egészség állapotára. A mobil telefon, a nanotechnológia, a közlekedés, a több műszakban történő munkavégzés, a kiszervezés ugyancsak befolyásolják a munkahelyi biztonságot, az egészségvédelmet, de komplexebbé váltak a biztonsági megközelítések, a vállalatoknál integrált irányítási rendszerek működnek, változatosabb lett a munkavállalói kör (fogyatékosok, idősek) és a munkavégzési körülmények (félállás, diákmunka, távmunka) is. Ezekre a kihívásokra a munkavédelmi szakembereknek reagálniuk kell, miként ma már a migrációból, a kulturális különbözőségekből adódó vészhelyzetekre is fel kell tudni készülni és megfelelő válaszokat kell adni.

Ahhoz, hogy kivédjük vagy enyhítsük ezeknek a terheléseknek az egészségkárosító hatását, tudományos alapokon működő, erős munkavédelemre van szükség, és olyan szakemberekre, akik hatásosabbá tudják tenni a munkavédelmi kommunikációt és közelebb tudják vinni ezt a területet az emberekhez. A jól képzett munkavédelmi (szakmérnökök, technikusok, munkavédelmi megbízottak és képviselők stb.), munkabiztonsági és munkaegészségügyi szakemberek fejlesztése ezért elengedhetetlen - hangsúlyozta Dr. Brunner Péter, az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-Egészségügyi Intézet általános igazgató-helyettese.


Visszaszorult a munkavédelmi kutatómunka



Különböző szintű munkavédelmi képzéssel több szervezet is foglalkozik, és ezek számos szakterületet (pl. hegesztés biztonsága, emelőgépek biztonsága, kémiai biztonság) ölelnek fel. Az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet, az Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft. mellett az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kara is több irányba próbál előrelépni, 2010 óta a biztonságtechnikai mérnökképzés bázisára építve munkavédelmi szakirányú továbbképzést folytatnak. A technikusi, mérnök-asszisztensi szakképzés mellett munkavédelmi mérnök-asszisztens képzést, mester fokozatú munkavédelmi szakmérnök képzést is indítanak.

Az egyetem képviseletében Dr. Szabó Gyula intézeti mérnök elmondta: a képző helyeknek a jövőben jóval nagyobb a felelősségük, mint korábban volt, és mostantól az számít majd munkavédelmi képzettségnek, amit az oktató intézmények annak tartanak. A képző intézményekkel szemben viszont egyre inkább elvárás, hogy friss kompetenciákat tudjanak biztosítani. Hozzátette: szeretnének létrehozni egy munkavédelmi tudományos fórumot, és egy doktori iskola felállításán is dolgoznak, amely a munkavédelmet a meghatározott kutatási területei közé sorolja, a munkavédelmi kutatás ugyanis régóta visszaszűkült néhány kutató bázisra.

A biztonságtudatosság, biztonsági kultúra, munkavédelmi ismeretek széleskörű terjesztése érdekében munkavédelmi továbbképzést indítanak középiskolai tanárok számára - jelezte Dr. Szabó Gyula. A munkabiztonsággal és munkahelyi egészségvédelemmel kapcsolatos információk, ismeretek, legjobb gyakorlatok, azonnali megoldások ugyanakkor ma már könnyen elérhetőek az európai munkavédelmi ügynökség (EU OSHA) terjesztésében számos kiadványnak, útmutatónak, játék és dokumentumfilmnek, rajzfilmnek köszönhetően, újabban pedig a képregények váltak a szemléletformálás új eszközeivé.


ISD Dunaferr: új eszközök a munkavédelmi szemléletformálásban



A konferencián megerősítették, hogy a munkavállalók szemléletformálásáért sokat tehetnek a vállalatok is. Jó példa erre az ISD Dunaferr Zrt., amely a válság idején indított munkavédelmi programokat, éppen akkor, amikor a legtöbb cég nem költött erre a területre. A megfelelő munkabiztonsági intézkedések azonban fontosak egy olyan vállalat életében, ahol nagy a kockázat, hiszen a termelő tevékenység során, az acél előállításától a hideg hengerműben történő pácoláson át a vegyi anyagokkal való érintkezésig, a lehetséges kockázatok szinte teljes spektruma fellelhető náluk.

- A legnagyobb munkavédelmi fórum a cégnél a munka- és tűzvédelmi tanácskozás, amelyet negyedéveként, szervezeti egységekben pedig havonta tartanak. A munkavédelemmel három nagy szervezeti egység is foglalkozik: a munka- és egészségvédelmi igazgatóság látja el a megyei felügyeletet, ide tartozik saját mentőszolgálatunk működtetése is. A biztonsági igazgatósághoz tartozik az intézményi tűzoltóság, illetve a katasztrófavédelem, a karbantartási főosztály pedig az emelőgép felügyeletet látja el - ismertette Móróné dr. Zupkó Tímea, munka-és egészségvédelmi igazgató.

Mint mondta, egy évben legalább egyszer kitűzik a munkabiztonsági célokat: például hogy az 1 millió munkaórára eső munkabalesetek száma, vagy a táppénzes napok száma évente adott mértékűre csökkenjen, a munkavállalók megelégedettsége a cég munkavédelmi teljesítményével kapcsolatosan javuljon, a munkavédelmi prevenciós tevékenységek száma, a kockázatkezelési folyamat hatásossága növekedjen.

Az igazgató elmondása szerint nem voltak könnyű helyzetben a stratégiát illetően, mert a gazdasági válság hatására beszűkültek a forrásaik, bizonytalan volt a működésük fenntarthatósága, a tulajdonos részéről viszont növekedtek az elvárások a munkavédelem eredményességét illetően. - Elhatároztuk, hogy ebben a helyzetben megpróbálunk a józanészre, a tudatra hatni. Átgondoltuk és átértékeltük a munkavédelmi kommunikációt, az értelem, érdekeltség, érzelem, érdek, érintettség eszköztárának együttes alkalmazásával pedig kampányokat indítottunk - mesélte az igazgató.

A tulajdonos a 2009-es esztendőt a munkavédelem évének nevezte ki, amelynek során a gyár teljes területén kétszer egyhetes programot rendeztek. Első alkalommal a munkabiztonság, másik alkalommal a munkaegészségügy volt a fókuszban, és programonként 3000 dolgozót szólítottak meg. 2010-ben már munkavédelmi hónapokat szerveztek, amelyben 9 gyártómű, szervezet vett részt és több mint 200 programot tartottak. Emellett üzemi szinten hetente is vannak programok, például védőeszköz bemutatók, amelyeken a dolgozók ki is próbálhatják a felszereléseket. - Idén is folytattuk ezeket az eseményeket, annyi különbséggel, hogy kiestek a propaganda jellegű elemek és a többlettudást segítő programok maradtak meg - emelte ki Móróné dr. Zupkó Tímea.

Változott a cégnél az oktatás tematikája is, létrehoztak egy munkavédelmi oktatóközpontot. Nemcsak a középvezetőket képzik, ismétlődő munkavédelmi fejlesztési programot is biztosítanak. Emellett munka- és tűzvédelmi tájékoztatókat, tűzmegelőzési oktatás fejlesztési, illetve emelőgép kezelők oktatási kiskönyvet adtak ki. Fontos előrelépés volt a kockázatértékelési rendszer fejlesztése, amibe beemelték a pszichoszociális felmérést. Az igazgató elmondása szerint ennek a kiértékelése után az egészségfejlesztés lesz a fő irány.

A felvilágosítás nem hiábavaló, a munkavédelmi programok eredményességét jelzi, hogy az 5700 dolgozót foglalkoztató ISD Dunaferr-nél 2004 óta jelentősen csökkent az egymillió munkaórára jutó munkabalesetek száma, a munkabaleseti frekvencia mutató értéke jelenleg 7,0, ami megközelíti az uniós 6,1-es értéket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk