kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Új kompetenciákra van szükségük a tanácsadóknak

A V.A.M. Design Centerben tartotta idei nagy találkozóját a nemzetközi ontological coaching és mediáció iskolához tartozó hazai, majd 500 fős humántanácsadói tábor. Romániából várt (bankügyi mediáció) és Angliából érkezett (business coaching) vendégek mellett a tudományos élet képviselői, valamint gyakorlati szakemberek gyűltek össze.

2012. június 2-án immár harmadik alkalommal, nagy sikerrel tartották meg a Cselekvésközpontú (nemzetközi ontological) Coachok és Mediátorok Konferenciáját és Workshopját "Morális felelősség" címmel, amelyen több mint száz tanácsadó, coach és mediátor, valamint számos tudományos szakember vett részt.

Magyarországon egyedülálló, hogy a humántanácsadói szakma alapjait jelentő tudományos eredmények képviselői rendszeresen egy asztalhoz ülnek a praxis gyakorlati művelőivel. A konferencia óriási jelentősége abban áll, hogy hidat alakít ki és tart fent a kutatás és az alkalmazás között. Ezzel megalapozza a minőségi tanácsadást, legfőképpen biztosítja annak folyamatos fejlesztését.

"Azzal a nem titkolt céllal gyűltünk össze, hogy ezen a napon egy emberként mozduljunk, és tegyünk együtt a tanácsadói szakmáért. Abban hiszünk, hogy ha térben és időben összetereljük az "értő agyakat", abból nagy dolgok születnek. Tudjuk, hogy igen nagy szükség van egy hívogató és összetartó közösségre, egy valódi szakmaiságra épülő fórumra, ahol a tanácsadói kör jelenlegi képviselői, jövőbeli reménységei és az érdeklődők végre találkozhatnak, sőt minőségi interakcióba léphetnek egymással" - foglalta össze élményeit Sudár Györgyi, a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport fiatal trénere.

Az összejövetel tudományos szekciójának fő témája a nemzetközi kutatások központi elemének számító morális felelősség volt. A felszólaló 10, magasan képzett és külföldön is elismert kutató közül az International Association of Coaching and Mediation nemzetközi egyesület (IACM) elnöke, Dr. Kollár József előadásában az autizmussal kapcsolatos eredményeken keresztül mutatta be a témát, Dr. Nemes László és Dr. Tőzsér János a metaetika kérdéseibe engedett bepillantást, Kelemen János professzor úr pedig az önmagunkért vállalt felelősségről beszélt.

A párhuzamosan zajló gyakorlati workshop keretében 11, szintén nagyszerű előadó tartott előadást a hazai coach és mediátor szakma helyzetéről, valamint kitörési lehetőségeiről. Dr. Tiba Zsolt, Budapest város volt főjegyzője, akkreditált igazságügyi mester mediátor a mediáció jogi környezetét mutatta be. Balogh Emese, egy hazai, vezető ásványvíz-forgalmazó társtulajdonosa, mester coach pedig többek között a posztmodern női értékek fontosságáról és kreatív átalakításának lehetőségeiről beszélt.

Dr. Kollár József, International Association of Coaching and Mediation nemzetközi egyesület (IACM) elnöke, Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport vezetője, a konferencia védnöke is jelentős eseménynek tartja az összejövetelt. Mint mondta, a közös gondolkodás lehetséges válasz a bölcsészettudományokat ért (gazdasági és intellektuális) kihívásokra, valamint a tudástermelést és az életstílus-fogyasztást felértékelő piac jelenlegi és jövőbeli igényeire.

"Együttműködésünk egyrészt lehetővé teszi, hogy a felhalmozott tudás eljusson olyan emberekhez is, akik nem bölcsészek, de hiányát szenvedik azoknak az információs társadalomban elengedhetetlen soft skills-eknek, amelyek révén mind a magánéletükben, mind a munkájukban boldogabbak, sikeresebbek lehetnek. Másrészt a bölcsészeket olyan kompetenciák birtokába juttatjuk, amelyek segítenek abban, hogy a piac számára is vonzó, "kreatív értékeket" termelve részt vállalhassanak a magyar "kreatív osztály" felemelkedésében, világunk humanisztikusabbá tételében.

A konferencia mintául szolgálhat annak bizonyítására, hogy az intellektuális tartalom és a piaci érzékenység házassága nem lealacsonyító, hanem új minőségek ígéretét ("a szépségben való (...) szülés vágyát") hordozza. Ez összhangban van azzal a klasszikus értékeken nyugvó arisztotelészi megfontolással, hogy az erényes cselekedetekből származó boldogság nem képzelhető el külső javak megléte nélkül: "(...) lehetetlen ugyanis (...) szép tetteket hajtani végre, ha az embernek nincsenek meg hozzá az eszközei" - fogalmazott.

Koller Attila, a HUMANMAP vezető tanácsadója, az IACM alapító tagja szerint fontos, hogy megértsük, a tanácsadóknak meg kell újulniuk. Folyamatosan fejlesztett és magas minőségű szakmai kompetenciákat kell elsajátítaniuk, ráadásul a személyes és a tanácsadói design (nemcsak esztétikai értelemben vett) kihívásaira is meg kell tanulniuk alkalmas választ adni.

Dr. Kurucz Attila, KKV-szakértő, az IACM alapító tagja, a konferencia-workshop moderátora támpontot ad arra vonatkozóan, hogyan kreáljuk újra a tanácsadás fogalmát, az ipari társadalom futószalagán kitermelt és elavult tanácsadói mintázatokat. "Nelson Goodman filozófus úgy véli, hogy nem tudjuk megragadni a világot, úgy ahogy tőlünk függetlenül létezik. Amire lehetőségünk nyílik az, hogy különböző világleírások, nézőpontok vagy látásmódok révén a világ különféle verzióit állítsuk elő. Egyik világ sem valóságosabb a másiknál, de mi kiválaszthatunk közülük egy referencia-világot, amelyet aktuálisnak hívunk. Az utca embere számára a tudomány, a művészet által előállított legtöbb verzió meglehetően távol áll az általa megszokott világtól, amelyet pedig éppen a tudományos és művészet törmelékeiből tákolgatott össze. Ezt a világot hívja valóságosnak.
Új világok létrehozása olyan szimbólumok révén történik, amelyek egy már létező, másik világból származnak. Az általunk megépített ontológiák értékelése szempontjából az igazság, vagy a valóságnak való megfelelés irreleváns. Értékük a használhatóságuk mértékétől függ, ami viszont jól előre jelezhető. Azok a világok lesznek működőképesek, amelyek többé-kevésbé konzisztensek, nem tartalmaznak ellentmondásokat, kompaktak, informatívak és nagy magyarázóerővel bírnak.

Mindez a múltból a jövőbe, a valóság és a fikció között, utazás magunkhoz és másokhoz, együtt vagy egyedül, ismeretlen vagy jól ismert, valóságos vagy elképzelt nagyvárosok, emberek felé. El- és hazautazás, útonlevés, megérkezés, búcsúzás, többsávos száguldás, vagy éppen művészi semmittevés a lét mellékutcáiban" - fogalmazott Dr. Kurucz Attila.

Szerkesztette: Abaházy Noémi, Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek