Új közoktatás: innováció és felzárkóztatás helyett egységesítés

Ha ma egy felnőttoktatási intézmény hasonló módszerekkel próbálna tudást átadni, ahogy az az új közoktatási törvényben van meghatározva, nem találna megrendelőre. Ehhez képest a gyerekeink olyan módszerrel kapnak oktatást az adóforintjainkból finanszírozott, állami általános és középiskolákban, amelyről mindenki tudja, hogy nem hatékony. Még a sikeres iskolai karriert befutók is a mindent elárasztó unalomról beszélnek, ha felidézik a tanórai élményeiket. Valóban ezt szeretnénk visszahozni?

Tiltakozó mozgalom a tanszabadságért

A törvény szemléletét már majdnem egy évvel ezelőtt ismerni lehetett, amikor a törvény koncepciójának első változata elkészült - nyilatkozta a HR Portálnak Nahalka István tanár, oktatáskutató. Ekkor a NEFMI oktatásért felelős államtitkársága rövid ideig társadalmi vitára bocsátotta a tervezetet, és bár nagyon sok szakember és szervezet is kritizálta ezt, semmilyen változás nem történt.

A szakember szerint jelenleg "túláramlás" van a centralizálásban, a jogok megnyirbálásában, a pedagógusok terheinek növelésében, a szakfelügyeleti rendszer visszahozásában, az iskolák önállóságának csökkentésében, a pedagógiai fejlesztési folyamatok ellehetetlenítésében, és még számtalan más részletben. De Nahalka István szerint az is rendkívül negatívan hatott, ahogy az oktatási kormányzat a törvény megalkotásának folyamatát kezelte. Nem volt érdemi szakmai diskurzus az előkészítés során, mert az egyéni és a szervezeti hozzászólásokat, javaslattételek lehetőségét nem tekintheti annak, hiszen nem jelentenek párbeszédet.

Ezen kívül, a törvény mögött nincsenek nagyon alapos, és megfelelő tömegű, eredményes kutatások, szakmai elemzések. A párbeszéd hiánya miatt a szakmai közvélemény egy jó része semmilyen módon nem kapcsolódhatott be a törvényjavaslat létrehozásának folyamatába. Az oktatáskutató már-már nevetségesnek tartaná azt a helyzetet, hogy az államtitkárság október 25-i határidőt adott meg a vélemények eljuttatására, ám a kormány már 25-e délelőtt elfogadta azt.

Nahalka és a Hálózat a Tanszabadságért nevű mozgalom többi elindítójának is az a meggyőződése, hogyha ezt a törvénytervezetet akár csak némi változtatásokkal is, de elfogadja a Parlament, akkor az hatalmas csapás lesz a magyar oktatásra. Teljes fordulatot fog jelenteni egy olyan fejlődési folyamathoz képest, amelynek részleteivel mindenkinek lehetett sok problémája, de aminek az iránya - a szakember szerint - jó volt, és ezt számtalan érvvel alá lehet támasztani.

Ez a törvény, ha elfogadják, egyrészt azzal az anyagi teherrel, amit a pedagógusok és az iskolák nyakába tesz, lehetetlen feladatok elé állítja a magyar gazdaságot, és szétver jól működő struktúrákat, megakasztja a reményt keltő fejlesztési folyamatokat, bebetonoz egy ma már nem megfelelő struktúrát és működést. Az oktatáskutató példaként az alternatív iskolák működésének ellehetetlenülését említette ilyen folyamatként.

Reményt keltő jelenség volt továbbá az oktatási programcsomagok létrejötte és terjedése. Ez most megakad, mert az államtitkárság semmit nem tesz a felmerült probléma megoldására. Nahalka szerint a drága taneszközök például okozhatják a lassú, vagy éppen a gyors tempójú halálra ítélését ennek a nagyon fontos kezdeményezésnek. De az integráció terjesztésére született Országos Oktatási Integrációs Hálózat is tetszhalott, senki nem tud semmit a jövőjéről, és félő, hogy a "középosztályt megerősíteni akaró" politika keretei között ennek az elsősorban a roma gyerekek számára reményt jelentő kezdeményezésnek sem lesz levegője.

De ugyanide sorolható az előző időszakban alakulóban lévő, az egyes térségek intézményi hálózatai, amelyek például az oktatás fejlesztésére jöttek létre. Ezek a hálózatok elveszítik a létalapjukat, ha az iskolai tanterv szinte teljes mértékben központilag szabályozott lesz. Itt van például a Hejőkeresztúri Általános Iskola, ahol az elmúlt években a magyar iskolatörténet egyik legizgalmasabb, és legsikeresebb fejlesztési folyamata bontakozott ki. Csak reménykedni lehet abban, hogy a centralizálás folyamatában ez a szigetszerű képződmény működhet tovább. De az biztos, hogy a vele kapcsolatba lépett sok iskola közül a legtöbb az új szabályozás körülményei között lemond arról, hogy implementálja saját intézményében a hejőkeresztúri pedagógiát. És L. Ritók Nóra mit kezd majd Berettyóújfaluban a művészeti iskolájába járó cigány gyerekekkel? - tette föl a kérdést a kutató.

Ragyogó példa a felzárkóztatásra

A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási intézmény pedagógusai és igazgatója, L. Ritók Nóra olyan feladatot végeznek, amely az egész magyar társadalom számára hatalmas jelentőségű. Elég a demográfiai adatokra, és a térképre nézni, hogy lássuk, a jövő munkavállalói az elmaradott térségekben, a rettenetes szegénységgel küzdő családokban születtek meg. Pont ezekkel a családokkal kezdett el L. Ritók Nóra dolgozni, mikor tizenkét éve megalapította az integrációs célú művészetoktatási iskolát.

Ezeken a településeken, ahonnan az iskolába bejárnak a gyerekek, a család jövedelme a transzferekkel együtt csak a második hétig elegendő. A harmadik héten már nem tudják kiváltani a beteg gyereknek a gyógyszert, és a negyedik héttől kezdve csak az uzsora, a "boltocskás" segít. Jár olyan gyerek az iskolába, akinek 3,8-as az iskolai eredménye úgy, hogy mivel fűtés csak egy szobában van, oda zsúfolódnak össze nyolcan, az egész házban nincs egyetlen asztal sem, és a gyerek ennek ellenére képes jól tanulni. Ha ezt az eredményt és képességet "lefordítjuk" egy középosztálybeli gyerek teljesítményére, az biztosan kitűnő lenne.

L. Ritók Nóra egyébként nem hisz a mélyszegénységben élők gyenge képességének mítoszában. Vannak olyanok, akik a gyakori koraszülés miatt sérültek, de a többség kiváló képességekkel bír. Csak éppen már az óvodába úgy kerülnek be, hogy nem birtokolják azokat az értékeket, tudásokat, amelyek a többség számára fontosak. Ennek kapcsán dolgozta ki L. Ritók Nóra azokat a lépéseket, amellyel sikeresen felzárkóztathatóak ezek a gyerekek (az eredmények, művek a igazgyongy-alapitvany.hu weblapon megtekinthetők)

A módszer lényege, hogy sikert ad a gyerekeknek, flow-élményhez juttatja őket a művészeti alkotás. Az iskolavezető szerint vannak olyan készségek, amelyek pont a cigány gyerekeknél sokkal magasabb szinten fejlődtek ki, mint a többségi gyerekeknél. Ilyen például az egészen elképesztő szervezési, probléma-megoldási képesség, mert a kisebbekre való vigyázás "logisztikáját" nekik kell megoldani, amit nagyon ügyesen meg is tesznek.

"Az, hogy a gyerek jól érzi magát egy helyen, annak a híre eljut a szülőig is, és ez lehet a kiindulópontja az együttműködésnek", mondja a szakember. Azonban ez az első időszakban pusztán szociális munkát jelent. Étel- és ruhaadományok juttatásával lehet a felnőttek bizalmát elnyerni, és érezni kell azt a pillanatot, amikor már kérni is lehet tőlük valamit- akár azt, hogy járjanak együtt utána, miért ápolatlan a gyerek. Ha hatóságként jelennének meg a viskóknál, akkor ellenállásba ütköznének L. Ritók Nóráék, ezért inkább partnerként, beszélgetni kezdenek a gyerekeket nevelő szülőkkel.

A szakember szerint ítélkezni könnyű, de az soha nem segít. E helyett inkább "bele kell helyezkedni annak a fejébe, akin segíteni akarunk, és így meg lehet érteni a döntéseiket is"- mondja a pedagógus. Sokszor nem értik a szülők, hogy a többségi társadalom miért is rekeszti ki a gyerekeket. "Ha lefordítjuk az elvárásokat, megértjük a tetteiket, és segítjük a közös célt elérni, nyert ügyünk van. Nem fogják a kutyát a ház egyetlen helyiségében, a gyerekekkel együtt tartani, megművelik a kiskerteket, tisztán járatják a gyerekeket. Az elmozdulást érezni lehet."

Ezt az esélyegyenlőségi munkát fogja a most előterjesztett közoktatási törvénytervezet "agyonvágni". L. Ritók Nóra iskolája, a vezető megállapítása szerint, szociális iskola. Az idejáró gyerekek nagyrészt HH-s és HHH-s gyerekek (lásd keretes írásunkat- a szerk.).

Attól, hogy három éves kortól kötelező óvodáztatást rendel el a kormányzat, a már ezelőtt keletkező, soha be nem hozható hátrányokat nem lehet kompenzálni. A hatéves iskola-éretlenek kötelező külön osztálya is csak a meglévő problémát fedi el, és nem oldja meg. Felzárkóztatás csak komplex stratégiával oldható meg, mert "csak az iskolai, tantermi oktatás nem elégséges a szülők megnyeréséhez". Különben a kisgyermekkori hátrányokból tízéves korra bukdácsolás, 14 évesen pedig magántanulói státuszban vegetálás lesz, amelynek a végén a most 18- az új törvénytervezet szerint 16 - évesen egy analfabéta, a többségi társadalomba beilleszkedni képtelen, örökké munkanélküli felnőtt lesz.

Az iskolavezető szerint a művészet azért jó eszköz, mert az érzelmekre hat, könnyű megérteni, és az alkotás elkészítése is a sikeresség érzetét adja. A művészeti munka gondolkodni, felismerni, tervezni, kivitelezni és végrehajtani tanítja ezeket a gyerekeket.

Passzív a pedagógustársadalom

Kultúrtörténetileg alakult ki az a kép, említi L. Ritók Nóra, amelyben a pedagógusok nem emelik fel a szavukat, és inkább megfelelni akarnak a tiltakozás helyett. Ennek oka egyrészt a lassan több évtizede folyó kontraszelekció is, de azt is látni, hogy a pártállam idejében kialakult elvárások is még mindig továbbélnek." Belesimulni, nem megkérdőjelezni, mondják meg, hogy mit is kellene csinálni" - határozza meg az iskolavezető a most jelentkező, pedagógustársadalom nagy részét átható passzivitás okát. Szintén a rendszerváltás után kapott szabadság veszni hagyásával indokolja a pedagógusok jelenlegi passzivitását Fóti Péter, pedagógiai szakértő. A tanári képzésnek a "tananyag szakértője" helyett az "emberképző" tudást kellene képviselnie, ami teljességgel elbukott.

Nem nyúltunk az "őrületesen" hierarchizált, állami iskolákhoz, és egyre inkább látszik, hogy a tananyagtervezők sem tudják, hogy fejlődik, hogy tanul a gyerek. A tanárképzőkben tanított gyerek-kép Fóti Péter szerint lineáris vonalú, ami nem igaz. Vannak ugrások, és lemaradások, de semmiképpen sem visszamaradások. A nyugat-európai iskola és oktatásrendszer olyan, pozitív elemeit nem vettük át, mint az emberközpontú oktatásfilozófia, amely egyes országok iskoláját jellemzi. E helyett tovább erősödött az alacsony hatékonysággal működő, poroszos modell. Fóti Péter úgy látja, a partneri viszonyon működő coach-szemléletmód a mai iskolából is teljességgel hiányzik, a tanár vált a tudás és az igazság bajnokává, neki adatott meg ez a pozíció és megkérdőjelezhetetlenné vált.

A hatékony iskolai oktatás jellemzői

Az irreleváns anyagokat frontálisan és mechanikus módon oktató módszer helyett - Fóti Péter javaslata szerint - három tanácsot kellene csupán megfogadni, hogy az iskolába járás öröm legyen. Az osztálytermekben a különböző, elsősorban művészeti tevékenységeknek teret kellene biztosítani. Másrészt, a mostani kötelező tananyagot drasztikusan redukálni kellene.

Fóti érzéki csalódásnak tartja, hogy a mai felnőttek azt hiszik, 25-35 évvel ezelőtt sokkal többet tudtak. Legfeljebb sokkal több mindenre emlékeznek a kevesebb tanulnivalóból. A tananyagot nem lehet szerinte központilag meghatározni, a vezetés csak kereteket tud biztosítani. Jóval többet ér az a tudás, amelyet az biztosít, aki a saját környezetét ismeri.

A tananyag csökkentése ugyanakkor jelentse egyben az iskola masszív falai közül a kitörést is. Az lenne az ideális, ha a gyerekek kimehetnének munkahelyekre, megnézhetnék mi-hogyan működik a valós életben.

A harmadik, döntő lépést a demokratikus struktúrák iskolai bevezetése jelentené. Osztály- és iskolagyűléseken dönthetnének a diákok és a tanárok együtt a szabályokról, történésekről. A legjobb példa erre az angol Summerhill iskola, amely 1921-óta működik és az összes hasonló, demokratikus intézmény őse.

Minden az osztályteremben, illetve az ott tanító pedagógus fejében dől el. Ha az oktató mechanikusnak képzeli el a tanítást, és nem egy dinamikus folyamatnak, akkor minden erőfeszítés hiába történik. A tanárnak pedig a saját oktatása, és a működési keretei szabják meg a lehetőségeket - figyelmeztet a szakértő.