Szerző: dr. Kéri Ádám
Megjelent: 7 éve

Új munka- és pihenőidő, munkavédelmi, cafeteria szabályok érkeznek

Az alábbiakban táblázatos formában összegezzük a legfontosabb jogszabályi változásokat a foglalkoztatás területén. (Az Mt. a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv.-t, a Met. a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV.tv.-t, az Mvt. az 1993. évi XCIII.tv-t, míg a MüM rendelet az Mvt. végrehajtási rendeletét jelentik.)

A változások többsége már hatályba is lépett, vannak azonban később hatályba lépő változások is:

munkajog


Elbukhat az újabb munkaszüneti nap javaslata



Nem tudni, hogy munkaszüneti nap lesz-e Nagypéntek. Az eredetileg kormányhatározat formájában megjelenő javaslat az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslatok között ugyanis már nem szerepel. E mögött több tényező is szerepet játszhat. Elsőként is nem biztos, hogy a jelentős munkaerő-hiánnyal küzdő, de a termelékenységi mutatóit illetően lemaradott hazai munkaerő-piacnak túlzottan jót tenne egy újabb munkanap elvesztése. Ezen túlmenően a munkáltatói érdekképviseletek sem támogathatták, hiszen a béremelések terheit is ők (munkáltatók) fogják viselni, amelyért cserébe érdemi adó és járulékcsökkentést ugyanakkor nem kaptak.


Újra kellhet tanulni a béren kívüli juttatások szabályait is



A munkáltató a következő formákban adhat a munkavállaló számára juttatásokat jövőre.

munkajog


Ezek az adómentes juttatások 2017-ben



Az adómentes juttatások köre a következő évben bővülni fog, abba a következők fognak beletartozni: Lakáscélú adómentes támogatás, mobilitási célú lakhatási támogatás, óvodai és bölcsődei ellátás, kultúra (50.000 forintig) és sport utalvány (jegy, bérlet értékhatár nélkül, létesítmény használata), biztosítások, ingyenes számítógép használat (ahol ez nem alap), védőoltás, adósságrendezési célú támogatás, valamint egészségügyi szolgáltatás.

Jelentőségüknél fogva külön is kitérek a lakhatási támogatásokra. Marad tehát jövőre a korábbiakban megismert, adómentesen adható lakáscélú támogatás, s emellett megjelenik az un. mobilitási célú lakhatási támogatás is. Ez akkor nyújtható, amennyiben a legalább heti 36 órás határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállaló minimum 60 km távolságról utazik, illetve az oda-vissza utazás tömegközlekedési eszközzel legalább napi 3 órát venne igénybe. Egy lakás vonatkozásában azonban csak egy személy veheti igénybe. A támogatás a foglalkoztatás első 24 hónapjában a minimálbér 40%-a, ezt követő 24 hónapra 25%-a, majd pedig 15%-a. A munkásszállásra külön szabályrendszer vonatkozik.


A béren kívüli juttatásból egyéb meghatározott juttatás lesz



A béren kívüli juttatások a hazai bérrendszer részét képezik. Az olyan népszerű juttatási formák, mint az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, az iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, az iskolarendszerű képzés munkáltató által átvállalt költségei, továbbá az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári, egészségpénztári és önsegélyező pénztári hozzájárulások, jövőre kedveztőtlenebbül, 14 % helyett 27 %-os egészségügyi hozzájárulással (eho) fognak adózni. Ennek az az oka, hogy valamennyi béren kívüli juttatás 2017. január 1. napjával már „egyes meghatározott juttatásnak” fog minősülni. Ezek adóterhei várhatóan a következők szerint alakulnak: adóalap korrekció: 1.18%, 15% Szja, 27% eho. A tervek szerint azonban az eho mértéke lépcsőzetesen csökkenni fog (27%, 22%, 20%). A béren kívüli juttatások kedvező adózása így a SZÉP-kártyára, illetve a 100.000,-Ft összegű pénzjuttatásra fog vonatkozni. Amennyiben a pénzbeli juttatás mértéke ezt meghaladja, a többletjuttatás összevont jövedelemként fog adózni. A béren kívüli juttatások limitje költségvetési szerv esetében 200.000 forint, más munkaadó esetén 450.000 forint lesz.

a szerző a KRS Ügyvédi Iroda üzletágvezető ügyvédje, portálunk jogásza

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk