kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Újra az Alkotmánybíróság elé kerülhet a szabadságok ügye

Jóllehet az államfő aláírta a munka törvénykönyvének módosítását, a szakszervezetek nem zárják ki, hogy Alkotmánybíróság elé viszik a szabadságok ügyét. Álláspontjuk szerint visszaélésekre adhat lehetőséget, hogy a módosított törvény kivételes gazdasági érdek esetén megengedi a szabadnapok következő évre csúsztatását.

A szakszervezetek szerint szubjektív annak megítélése, mi számít fontos gazdasági érdeknek. Ezért azt szeretnék, hogy a munkaügyi felügyelőség célzottan ellenőrizze a szabadságok áttolásának jogosságát. A szakszervezetek vizsgálják majd a gazdasági érdek miatti csúsztatásokat is, és adott esetben bírósági úton támadják meg a munkáltatót. Ha a visszaélések bebizonyosodnak, azt sem zárják ki, hogy az ügyben Alkotmánybírósághoz fordulnak.

"A munkáltatók már így is visszaélnek a helyzetükkel" - mondta a Magyar Hírlapnak Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint számos esetben csak papíron adják ki a szabadnapokat. Az is megesik, hogy a munkavállaló csak akkor mehet szabadságra, ha arra az időre biztosít maga helyett valakit. Az sem ritka, hogy a kivett napokat utólag le kell dolgozni.

"Biztosan előfordulnak visszaélések, de nem ez a bevett gyakorlat" - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Dávid Ferenc szerint a szabadságok kiadásával is azokban az ágazatokban van inkább probléma, ahol egyébként is rendezetlenek a munkaügyi viszonyok.

Magyar Hírlap
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk