kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Varga Mihály: a keresetek növekedési üteme összhangban van a kormány várakozásaival

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta a bruttó átlagkeresetek júniusi 14,4 százalékos, illetve az első félévi 12,5 százalékos növekedése összhangban van a kormány várakozásaival, amelyek szerint az év további részében is nőni fognak a bérek és emelkedik a foglalkoztatottak száma - írja az MTI.

images

Hangsúlyozta, a kormány arra törekszik, hogy Magyarország hosszú távú versenyképessége ne az olcsó munkaerőre épüljön, hanem a hozzáadott értékláncra. Az elmúlt hónapokban született intézkedések, illetve az életpályamodellek elindítása kedvezően hatott a keresetek növekedésére, de hozzájárult az is, hogy a gazdaság erősödésével a versenyszféra munkaerőigénye folyamatosan nő - fejtette ki.

Varga Mihály felidézte a tavaly novemberben elfogadott hatéves bérmegállapodást, kiemelve, a munkaadók is úgy látták, hogy a következő évek gazdasági növekedése megteremti azt a forrást, ami lehetőséget ad a béremelésekre. A kormány pedig azt vállalta, hogy a járulékok szintjének jelentős csökkentésével segíti a keresetek növekedését - tette hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter szerint jó esély van arra, hogy a hatéves megállapodás további részei is megvalósuljanak. Ha az első fél évben 10 százalékos volt a reálbérek emelkedése, akkor ebben az évben olyan mértékű kereset-növekedés lesz, ami megteremti annak esélyét, hogy jövőre a járulékcsökkentésben is a maximumig tudjon elmenni a kormány - fogalmazott Varga Mihály.

A miniszter szerint ez az intézkedés tovább segítheti a foglalkoztatás bővülését és enyhítheti a munkaerőpiacon kialakult bérfeszültségeket. A következő években a megállapodás hatására csökkenhet vagy meg is szűnhet a hazai bérek régiós lemaradása, hat év alatt a reálbérek akár 40 százalékkal is nőhetnek Magyarországon - áll az NGM közleményében.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk