Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A kormány egyetért a béremeléssel, de a cafeteria ügyében az álláspont nem változott

Varga Mihály, pénzügyminiszter tárgyalt a szakszervezetekkel, a tanácskozáson szó esett a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról is, amelynek kapcsán a miniszter közölte: az emelés mértékéről a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek kell megállapodniuk - írja az MTI.

A miniszter a közlemény szerint hivatalában fogadta Mészáros Melindát, a Liga Szakszervezetek elnökét és Palkovics Imrét, a Munkástanácsok elnökét.

Varga Mihály elmondta: amennyiben a szakszervezetek javaslattal élnek a dolgozók támogatási rendszerének átalakítására vonatkozóan, a kormány kész megvizsgálni azokat. A pénzügyminiszter kezdeményezni fogja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mielőbbi összehívását.

A Magyar Idők információi szerint a kormány továbbra sem tervezi a jelenlegi béren kívüli juttatási rendszer fenntartását. A munkaadói járulékcsökkentés átütemezésére nincs sok lehetőség, mivel a szociális hozzájárulási adó mérsékléséhez szükséges reálkereset-emelkedésnek 2018 első negyedévéhez képest kell megvalósulnia 2019 első negyedévében. Palkovics Imre azt közölte, a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához, megerősítette ezt lapunknak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is. Ugyanakkor abból nem engednek, hogy a dolgozókat az átalakítás miatt ne érje nettó jövedelemcsökkenés.

MTI

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk