kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Vetélytársa akadt a magyar szolgáltató központoknak

A legfrissebb becslések szerint a magyarországi üzleti szolgáltató központok (SSC) összesen mintegy 25 ezer embert foglalkoztatnak, és a következő két-három évben várhatóan újabb 2300 munkahelyet hoznak majd létre. A dinamikus bővülés után azonban mára egyre több cég választja helyettünk Lengyelországot - derül ki a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) kedden közzétett felméréséből.

Magyarországon mintegy 30 nagy, hagyományos értelemben vett szolgáltató központ működik, ezek közül 24 válaszolt a kérdésekre - mondta el a HOA keddi budapesti sajtótájékoztatóján az idén először elvégzett kutatás eredményeit ismertetve Pintér Mónika, a szövetség elnökségi tagja, a felmérés vezetője.

Az SSC-ket (Shared Service Center) általában multinacionális cégek működtetik, lényegük, hogy egyes vállalaton belüli tevékenységeket összehangolnak és földrajzilag is egy helyre gyűjtenek, egy központból szolgálva ki a több országban lévő leányvállalatokat.

A 24 szolgáltató központ hét iparágban működik, a legtöbben a szolgáltatás, az ipari termelés és a telekommunikáció területén. Hét nagyvárosban 14 ezer embert alkalmaznak, nyelveket beszélő, többnyire diplomás, magasan képzett szakembereket.
A felmérés szerint a magyarországi szolgáltató központok alkalmazottainak 83 százaléka a fővárosban dolgozik, emellett Debrecen és Székesfehérvár a két legjelentősebb vidéki helyszín. A válaszokból kiderült az is, hogy az SSC-k 42 százaléka a működéséhez egyáltalán nem vesz igénybe hazai alvállalkozót vagy beszállítót. Amennyiben mégis, akkor leggyakrabban HR, pénzügyi és az IT-szolgáltatásokat. A szolgáltató központoknak csak mintegy fele élt valamilyen támogatási lehetőséggel, amelyet jellemzően a magyar államtól vagy uniós forrásokból kaptak.


A válaszadók magyarországi működésük legnagyobb kockázatai közé egyebek mellett a munkaerő fluktuációját, az elérhető beszélt nyelveket és a megfelelő szakértelmet sorolták. Mivel az SSC-k szolgáltatásaikat offshore nyújtják, a válaszadók 38 százaléka tart az országkockázattól.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is: az ágazat dinamikusan növekszik. A 2004-2007-es években tapasztalt hullámmal szemben azonban az utóbbi években új szolgáltató központok alig települnek Magyarországra, többen választják Lengyelországot, amely a legfőbb piaci vetélytárs a régióban - írja az MTI.

Lépéskényszerben a magyar szolgáltató központok

Egy másik felmérés szerint is gyökeres átalakulás zajlik a szolgáltató központok piacán, a cégek szolgáltatásainak köre és minősége is gyorsan változik, a szervezetek minden korábbinál nagyobb mértékben globalizálódnak – mutat rá az EY iparági elemzéséről szóló, lapunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.

A tanácsadó cég szerint egyre összetettebb igényekhez kell alkalmazkodniuk a szektorban működő cégeknek. "A Magyarországon működő központok is lépéskényszerben vannak, ha nem kezdenek bele időben az átalakításba, nemcsak egy-egy cég magyarországi jövője kerülhet veszélybe, de az egész iparág hazai sorsa is megpecsételődhet." – véli Seregdy Tamás, a felmérést végző cég egyik vezetője.

2010-ben kezdődött a jelenleg is tartó átalakulási folyamat az SSC-k piacán, amikor az úgynevezett első generációs, vagyis csak egy-egy funkciót ellátó központok aránya csökkenni kezdett. Helyüket a többfunkciós, második generációs és multifunkcionális globális üzleti központok vették át – mutat rá a közlemény.
Az elemzés szerint a közép- és hosszútávú siker érdekében a szolgáltató központoknak hat fontos területre kell koncentrálniuk.

  • Egyrészt határozott és erős vezetésre van szükség annak érdekében, hogy a szükséges egységesítési és integrációs folyamatok sikeresek legyenek, valamint minél kevesebb cégen belüli vita alakuljon ki a felelősségi és költségvetési területek körül.

  • A vezetőségnek fel kell készülnie arra is, hogy egyrészt bővítsék a szolgáltatásaik körét, másrészt magasabb hozzáadott értékű munkára rendezkedjenek be. A különböző szolgáltatási területek egy, világméretű központba való integrálásával nemcsak a párhuzamosságok megszüntetésére, de az egyedi szakterületek erősítésére is lehetőség van.

  • A folyamatban fontos szem előtt tartani, hogy a szolgáltató központoknak sem kell mindent házon belül megoldaniuk, ezeknek a cégeknek is érdemes egyes feladataikat kiszervezniük.

  • Az átalakulás során kiemelt kérdés, hogy egyetlen globális központot hoznak-e létre a vállalatok, vagy szem előtt tartva például a nyelvi és időzónabeli eltéréseket, több helyszínről szolgálják ki a megrendelők igényeit. A mérlegelés során fontos szempont, hogy a túl sok lokáció alááshatja az egységesítési és költségcsökkentési törekvéseket.

  • Fontos szempont a teljesítmény mérése és értékelése, hogy a globálissá váló szervezetek visszajelzést kapjanak arról, a terveknek megfelelően zajlik-e az átalakulás.


  • A HR Portal legjobb írásai minden nap a LinkedInen!
    A HR Portal ezentúl a LinkedInen is megosztja legjobb írásait. Kövesse céges oldalunkon keresztül a HR szakma legújabb trendjeit, és a munka világának legfrissebb híreit.
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Több az álláshirdetés februárban, közel 32 000 munkakör vár betöltésre

    Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk

    Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

    A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

    Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

    A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk