Megjelent: 8 éve

Villamosmérnökök nélkül maradhat Németország?

Fokozódni fog a magyar mérnökök elvándorlása, mivel a következő tíz évben a német gazdaságnak százezer villamosmérnökre lesz szüksége az újonnan képzetteken kívül - írja egy friss tanulmányra hivatkozva a Világgazdaság.

A kölni gazdaságkutató intézet (Instituts für Wirtschaft, IW) által a németországi elektronikai és információtechnológiai szövetség (VDE) megbízásából, a német mérnökök egyesületének (VDI) közreműködésével készült tanulmányt idézi a lap. E szerint a következő évtizedben a Németországban végző villamosmérnökök nem fogják tudni pótolni a nyugdíjba vonulókat, így 2026-ra százezerrel több szakemberre lesz szükség az országban, mint amennyit helyben képeznek.

A cikk szerint e következő években nemcsak az autógyártás, hanem az okoseszközök terjedése, a digitális ipari forradalom is bővíti a keresletet.

Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára a lapnak adott nyilatkozatában kétségének adott hangot a számok nagyságával kapcsolatban. Úgy véli, a százezres létszámba már vélhetően az összes mérnök beletartozik, ezen belül is túlsúlyban lehetnek az informatikusok.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb munkaerő-közvetítő cégek? Itt a lista

Továbbra is két multinacionális cég dominálja a magyarországi munkaerő-közvetítést: vezet a Hays, második szorosan mögötte a Randstad, míg... Teljes cikk

Sofőrből konyhai kisegítő: thai karriertörténet Magyarországon

Amikor a világ másik feléről veszünk fel munkavállalókat, és hónapokat várunk rá, biztosítékokat keresünk. Ez természetes, és ezért is... Teljes cikk

Megtaláltam az utódomat: toborzási esettanulmány

Lévai Balázs a magyar diákokat a külföldi felsőoktatásra felkészítő Engame Akadémia alapítója fél évvel ezelőtt elhatározta, hogy átadja a... Teljes cikk