kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Vonzóbbá teheti a fizetést a béren kívüli juttatás

A dolgozók gyakran csak az alapfizetésre koncentrálnak, amikor új állás után kutatva válogatnak a cégek között. Már a kereséskor elhatározzák, hogy bizonyos bruttó összeg alá nem mennek. Mielőtt kategorikusan nemet mondunk egy-egy ajánlatra, érdemes rákérdezni a béren kívüli juttatásokra, ugyanis 25-30 ezer forinttal is megemelkedhet havi fizetésünk.

images

Magyarországon egyre népszerűbbek a béren kívüli juttatások, egyre több cég nyújt étkezési hozzájárulást, üdülési csekket, vagy épp iskolakezdési támogatást dolgozóinak, így növelve motivációjukat és lojalitásukat.

Az Accor Services Magyarország Kft. 2006-os cafeteria felmérésében résztvevő 1300 cég válaszai alapján jelenleg a hazai munkáltatók 40 százalékánál működik az úgynevezett cafeteria rendszer, amelynek lényege, hogy a dolgozók egy bizonyos összeghatáron belül válogathatnak a csomagban lévő juttatások között. Ha akarják, akkor az egész összeget üdülési csekkre használják fel, vagy egészségpénztárba, nyugdíjpénztárba fizetik be. Mekkora összegű juttatásokkal számolhatnak a dolgozók?

Van, ahol évi 360 ezer forint a keret

A felmérésből kiderül, a cafeteriát alkalmazó cégek közel egyharmada, egészen pontosan 32 százaléka évi bruttó több mint 360 ezer forintot nyújt pluszban alkalmazottainak, ez a fizetésen felül havi 30 ezer forintot jelent. Hasonlóan magas összeget, évi 240-360 ezer forintot (havi 20-30 ezer forintot) a cégek 10 százaléka ad juttatás formájában. A legtöbb vállalatnál (35 százalék) évi 120-140 ezer forint (havi 10-20 ezer forint) a keret.

"Egyelőre kérdéses, hogy a cafeteriát nem alkalmazók milyen összegű juttatásokat adnak, ilyen jellegű felmérés ezidáig ugyanis nem készült. Tapasztalataink szerint a szórás elég nagy: van, akinél az éves összeg 80, és van, aki 400 ezer forint" - tájékoztatott Balázs Krisztián, az Accor Services Magyarország Kft. marketing igazgatója.

Mit és mennyit adnak a cégek?

Néhány cégnél is körülnéztünk, milyen juttatásokat kínálnak a dolgozóknak. Az informatikai tanácsadással foglalkozó Capgemini Magyarország Kft.-nél például összesen évi 300 ezer forintot (ez havi bontásban 25 ezer forintot jelent) költhetnek el a dolgozók a csomagban megtalálható elemekre. "A választható juttatások között van étkezési és internet utalvány, iskolakezdési támogatás, üdülési csekk, egészségpénztári, nyugdíjpénztári, oktatási hozzájárulás és lakástámogatás" - avatott be Bereczki Sándor, a cég HR-vezetője. Hozzátette: "A munkavállalók döntésén múlik, mire használják fel el a 300 ezer forintot. Ezen az összegen felül egyébként még egyéb, nehezen számszerűsíthető juttatást is nyújtunk: minden dolgozónk számára kötünk például életbiztosítást, és mobiltelefont is biztosítunk dolgozóinknak. Juttatásaink között szerepel emellett az átlagosan havi egyszeri ingyenes szakorvosi felülvizsgálat is."

Akár egymillió forint is lehet a végösszeg

Hasonlóan magas összeg jár az adatmentéssel foglalkozó Kürt. Zrt. dolgozóinak is. A vállalatnál a kollégák részesülnek egyrészt iskolakezdési támogatásban, oktatási-képzési támogatásban, emellett a gyermekes apukák/anyukák születési támogatást is kapnak. A juttatások között szerepel az aerobic bérlet is, a cég emellett heti kétszer focipályát bérel a munkavállalóknak, a jógát kedvelők számára pedig heti egy jógaórát finanszíroznak. "Az oktatási hozzájárulással együtt akár az egymillió forintot is elérheti a béren kívüli juttatások összege. Anélkül pedig évi mintegy 200-500 ezer forint - havi 16-41 ezer forint - az egy főre jutó összeg" - mondta el Gergácz Lili, a vállalat HR-vezetője.

Évi 200 ezer forint az Audinál

Az Audi szintén nem garasoskodik, ha a béren kívüli juttatásokról van szó. A vállalatnál a fizetésen felül évi 200 ezer forint áll a kollégák rendelkezésére. "Ezt az összeget költhetik bérletre, étkezési, kultúra, beiskolázási, vagy internet utalványra, üdülési csekkre, nyelvoktatásra, vagy befizethetik az egészségpénztárba, nyugdíjpénztárba. Természetesen igény szerint lehet válogatni a juttatások között, az összeget nemcsak egyetlen dologra lehet felhasználni" - tájékoztatott Czechmeister Mónika, a cég kommunikációs vezetője.

Egyelőre csak a nagyobb cégek engedhetik meg maguknak az ilyen magas összegű juttatási csomagot. A kisebb szervezetek általában csak étkezési hozzájárulást, esetleg bérlettámogatást adnak dolgozóiknak. Ettől függetlenül ajánlott a bértárgyaláson rákérdezni az ilyen jellegű támogatásokra, a cég mérete ugyanis nem feltétlenül függ össze a juttatások mértékével...

A cafeteria rendszerekben szereplő juttatások a megkérdezett cégeknél (százalékban):

melegétel utalvány 83
étkezési utalvány 83
üdülési csekk 79
beiskolázási utalvány 79
helyi tömegközlekedés 76
ajándék utalvány 63
nyugdíjpénztár 58
egészségpénztár 54
oktatás 42

Forrás: Accor Services

Oroszi Babett

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk