Nyolcezer hátrányos helyzetű fiatal továbbtanulását támogatja az állam
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLegalább nyolcezer hátrányos helyzetű diák továbbtanulását segíti egy most induló program, amely négymilliárd forintos keretből támogatja a felsőoktatásba jutásukat - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a második Nemzeti Köznevelési Konferencia alkalmával tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
A konferencián mondott beszédében a programmal kapcsolatban a tárcavezető kiemelte: ma pluszpontokat kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű diákok, de jobb lenne, ha olyan helyzetet teremtenének, hogy maguktól magasabb pontszámot érhessenek el.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón az oktatás átalakítását illetően hangsúlyozta, hogy eddig nem volt csúszás a határidők tartásában, ezért a kormány nem szolgált rá a bizalmatlanságra a vállalásaival kapcsolatban.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón az oktatás átalakítását illetően hangsúlyozta, hogy eddig nem volt csúszás a határidők tartásában, ezért a kormány nem szolgált rá a bizalmatlanságra a vállalásaival kapcsolatban.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?