Megmarad a középiskola a Mexikói úti Mozgásjavítóban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) üdvözli a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) mai döntését, miszerint megmarad a középiskola a Mexikói úton - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A KIK megvizsgálja a tárgyi és személyi feltételeket, és amennyiben ezek nem lennének adottak a szakközépiskola működéséhez, úgy gimnáziumi formában folytatódhat a súlyos mozgáskorlátozott diákok oktatása. A MEOSZ szerint mindenki számára megnyugtató és bölcs döntés született, a szervezet felajánlotta szakértelmét és tapasztalatát a vizsgálatot végző szakemberek számára.
Házlinger György, a KIK főosztályvezetője ma közölte az iskolában a szülőkkel a döntést, miszerint mindenképp lesz középiskolai képzés a Mexikói úton. A hírnek a szülők és a jelenlévő diákok is nagyon örültek, a szülői munkaközösség elnöke megköszönte a főosztályvezetőnek, hogy gyermekeik a számukra legmegfelelőbb intézményben folytathatják a tanulmányaikat. Az iskola igazgatójának tájékoztatása szerint az országos beiskolázású intézménybe már jelentkezhetnek a nyolcadikos tanulók. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnökségi tagja szintén üdvözölte a mindenki megnyugtatásául szolgáló döntést és felajánlotta a MEOSZ szakértelmét, tapasztalatát a középiskolai képzés formáját vizsgáló szakemberek számára.
A MEOSZ elnöke január elején levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez, a főpolgármesterhez és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetőjéhez, hogy tegyék lehetővé a szakközépiskolai képzés folytatását hazánk egyik legkorszerűbb speciális iskolájában, a főváros ugyanis az infrastruktúra hiányára hivatkozva meg akarta szüntetni azt. Az ügyben hétfőn a szülők kezdeményezésére fórumot és sajtónyilvános helyszíni bejárást tartottak, amelyen részt vett mind a KIK, mind a főváros képviselője. Ezen a MEOSZ azt kérte, hogy addig is, amíg eldől, hogy milyen formában lehet folytatni a középfokú képzést az iskolában, tegyék lehetővé, hogy a nyolcadikos diákok felvételire jelentkezhessenek az intézménybe. Kovács Ágnes azt is kérte, hogy a vizsgálatnál az élvezzen prioritást, hogy hogyan lehet a Mexikói úton folytatni a képzést, hisz a javasolt intézmények közül itt a legkönnyebb megteremteni a középiskolához szükséges feltételeket és itt kerül a legkevesebbe is. A Szövetség szerint a legsúlyosabb mozgáskorlátozott gyermekeknek egyedül a Mexikói úti Mozgásjavító képes megadni azt a speciális segítő hátteret, amellyel számukra is lehetővé válik, hogy továbbtanuljanak és később sikeresen elhelyezkedhessenek a munkaerő-piacon. A MEOSZ örül, hogy a döntéshozók személyesen tájékozódtak az intézményben, és ezt követően a fenntartó pozitív döntést hozott.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?