900 milliós foglakoztatási program Komárom-Esztergom megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIdén 900 millió forinttal támogatja a munkaügyi központ a hátrányos helyzetű álláskeresőket és a válság hatásai miatt állásukat vesztett munkavállalókat Komárom-Esztergom megyében, az összeg 30 százalékkal több a 2012-es forrásoknál - mondta el Pákozdi Szabolcs, a szervezet vezetője Tatabányán, keddi sajtótájékoztatóján.
A programba a tavalyi létszámnál 45 százalékkal több embert, összesen 800 főt szeretnének bevonni, 560 fő részére át- és továbbképzési támogatást kínálnak, elsősorban a munkáltatói igényeken alapuló szakképzésekben.
A megszerzett szakképesítés begyakorlása érdekében legalább 300 ember foglalkoztatásához támogatást adnak a munkáltatóknak, illetve további 240 ember elhelyezkedését támogatják, akiket előtte különböző programokon készítenek fel.
A hátrányos helyzetű álláskeresők csoportjába tartoznak az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti pályakezdő fiatalok, az 50 év feletti álláskeresők, a GYES-ről, GYED-ről, ápolási díjról visszatérők, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők és a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?