kapubanner for mobile

Mérnöki kamara: a minőségi műszaki felsőoktatás a cél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke szerint a minőségnek kell a legfontosabb szempontnak lennie, és meghatároznia a műszaki felsőoktatás finanszírozását.

A kamara elnöke az MTI-nek szerdán azt mondta, köztestületük engedélye szükséges ahhoz, hogy a mérnökök munkát vállalhassanak, a kamara felelős a továbbképzésükért, tehát végigkísérik őket a mérnöki tevékenységük évei alatt, ezért rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek össze arról, hogy milyen tudással rendelkeznek az egyetemekről kikerülő hallgatók. Ennek alapján a kamara több javaslatot fogalmazott meg a mérnökképzést illetően, annak érdekében, hogy a hazai műszaki felsőoktatás minél magasabb színvonalú legyen.

Kifejtette, fontos, hogy a közoktatás és a felsőoktatás nem választható el egymástól, a kettőnek egymásra kell épülnie. Az egyetem ugyanis nem tudja pótolni azt a hiányzó tudást, amelyet még a középiskolában kellett volna megszerezniük a hallgatóknak. Barsiné Pataky Etelka ezért meggondolandónak nevezte az egyetemi felvételik rendszerének visszaállítását.

Arról is beszélt, hogy folyamatosan felül kell vizsgálni az egyes szakokat és szakirányokat, és ha valamelyiken nem megfelelő színvonalú a képzés, akkor "meg kell hozni a fájdalmas döntést". Kiemelte, újra kell gondolni a bolognai képzési rendszer működését, mivel a mérnökképzésben szükséges javítani rajta. Az egyetemi szabályozásban egyensúlyba kell hozni a hallgatók jogait és kötelességeit - magyarázta.

Kitért arra is: lehetővé kell tenni, hogy minél több nagy tudású, gyakorló mérnök az oktatásban is szerepet vállalhasson, ezért át kellene tekinteni a habilitáció rendszerét. Az egyetemeknek pedig nagy hangsúlyt kell helyezniük a kutatási-fejlesztési tevékenységre - jegyezte meg a mérnöki kamara elnöke.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek