Közelebb hozzák a fizikát a diákokhoz Debrecenben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatDebrecen környéki és észak-alföldi fiataloknak szervez interaktív természettudományos foglalkozásokat százmillió forintért az MTA Atommagkutató Intézete. A projekt az Új Széchenyi Terv támogatásával valósul meg.
Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete (Atomki) az Új Széchenyi Terv keretében csaknem százmillió forintos támogatáshoz jutott, melynek köszönhetően olyan programok valósulnak meg, melyek népszerűsítik az intézet eredményeit és kutatási sikereit - írja az MTA sajtóközleménye.
Utazó fizika - Interaktív multimédia
Félévente megújuló tartalommal ismeretterjesztő előadásokat tartanak az Atommagkutató Intézetben folyó kutatási tevékenységekről megérthető, elérhető formában a Debrecen környéki, az észak-alföldi régió - különös tekintettel a hátrányos helyzetű kistérségek - iskoláiban. Az előadássorozaton részt vehetnek az általános iskola felső tagozatába járók, a középiskolás diákok és mindenki, ki érdeklődik a természettudományok iránt.
A pályázat elnyerése lehetővé teszi, hogy interaktív filmet készítsenek, amely kalandos nyomozás formájában ismerteti meg a résztvevőket az Atommagkutató Intézetben folyó kutatásokkal és lehetőséget ad a nézőknek arra, hogy a fizika különböző területeit, többek között az analitikai módszereket megismerhessék.
Az Atomki az intézetet bemutató kiadványokat készíttet angol és magyar nyelven, melyek a széles célközönség minden rétege számára kielégítő és emészthető formában mutatják be az intézetben folyó kutatásokat és a legfontosabb eredményeket. A már meglévő honlap "Fizika mindenkinek" aloldalát megújítja, kibővíti és akadálymentesíti.
A honlap különleges eleme lesz egy virtuális séta az Atommagkutató laborjaiban, mely előre felvett videók és fényképek segítségével interaktívan mutatja be az intézet kutatási helyiségeit, berendezéseit és a laikusok számára legérdekesebb tevékenységeit.
Átjárás a fizika és más tudományok között
Az Atomki szervezésében 2014-ben megrendezendő NucleiinCosmos című nemzetközi konferencia előtti héten a résztvevő egyetemi és PhD hallgatók számára felkészítést tart az intézet, mely során áttekintik és kibővítik azokat az ismereteket, melyek szükségesek az előadások megértéséhez.
Az intézet évente két alkalommal rendez egynapos workshopot a pályázat ideje alatt, mely megmutatja a fizika és más tudományterületek közötti átjárhatóságot, azaz hogy milyen eredményekkel, mérésekkel tud az Atomki választ adni például a környezetfizika, környezetvédelem, a régészet területén felmerülő kérdésekre.
A programok iránt érdeklődők az Atomki honlapján követhetik nyomon a projekt aktualitásait.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?