A legjobb női programozókat is keresi az NNG
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz NNG Kft. munkatársainak létszáma a napokban lépte át a 400 főt, és további 60 fejlesztői pozícióra várja a jelentkezéseket, köztük a legjobb női programozókét is, akik belépését a vállalat 10 százalékos női kvóta felállításával szorgalmazza. A budapesti székhelyű cég a lépéssel utat és példát akar mutatni a hazai szoftverfejlesztési piacon, ahol jellemzően férfi szakemberek dolgoznak.
Az NNG az autóipari beszállítók és autógyártók megnövekedett keresletének kielégítése érdekében a legkvalifikáltabb és a legígéretesebb 60 - köztük a legjobb női - programozóval tervezi bővíteni fejlesztőgárdáját 2013-ban. A toborzási kampány egyik fő célja, hogy a cég növelni tudja női programozóinak számát, ennek érdekében 10 százalékos kvótát állít fel.
"A női látásmód nélkülözhetetlen az IT területén is, és a kimagaslóan tehetséges női programozók közül néhányan már nálunk dolgoznak. A további szakembereket folyamatosan keressük és várjuk sorainkba, természetesen a tehetséges férfi programozókkal egyetemben" - kommentálta a lépést Balogh Péter, az NNG vezérigazgatója.
Az NNG a bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzet ellenére folyamatosan bővíti kapacitásait. A vállalat 2012 első félévében 44 százalékkal növelte árbevételét a tavalyi év azonos időszakához képest, az elkövetkező három évben pedig 20 milliónál több navigációs licenszet tervez értékesíteni világszerte.
A vállalat létszáma az elmúlt egy évben közel 100 fővel 400-ra nőtt. Ez indokolttá tette a nagyobb irodaházba való költözést is, mely elnyerte a "Év Irodája 2012" címet. Az NNG üzleti sikereinek alapját az autóipari szektorban elért eredmények jelentik, amely területhez tevékenységének 80 százaléka kötődik. Ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalú navigációs megoldásokat szállítsa partnereinek, tudatosan keresi Magyarország legjobb pályakezdő és már tapasztalattal rendelkező szoftverfejlesztőit és programozóit.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?