kapubanner for mobile

A jó interim is holtig tanul

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A különféle rendezvények, képzések kapcsán rengetegszer találkozom a kérdéssel, miért és kiknek éri meg részt venni ezeken? Ilyenkor mindig érdemes megnézni, kitől is érkezik az adott felvetés, hiszen egy a karrierváltás gondolatával kacérkodó vezető, vagy épp kezdő interim esetében ez nem csupán helyénvaló, de maximálisan indokolt is.

Egy jó szakemberből, felsővezetőből nem válik automatikusan jó interim, a korábbi munkavégzési rutinhoz, sőt életmódhoz képest is olyan alapvető változást jelent ez a hivatás, amit korántsem képes mindenki felvállalni. Éppen emiatt roppant kockázatos döntés úgy fejest ugrani mindebbe, hogy nem vagyunk pontosan tisztában azzal, mire is vállalkoztunk.

A legjobb információ az, ami első kézből származik, egy-egy rendezvénysorozat pedig kiváló lehetőséget kínál ahhoz, hogy a jelenleg is a szakmában dolgozóktól kérdezhessünk, informálódhassunk és az alapvetően szükséges tudás birtokában valóban felelős döntést hozhassunk. Persze nem mindenki készül tudatosan erre a pályára, sokan szinte véletlenül, körülményeik hirtelen megváltozása révén találkoznak az első projekttel, aminek levezénylését - a szükséges kompetencia birtokában - siker kísérheti. Szerencsés kezdés, de csak akkor, ha az illető a helyén is tudja kezelni azt. Valójában éppen az intenzív, szakértelmet megkövetelő munka az, ami többnyire nem okoz gondot a kezdő interimnek sem, hiszen ebben jó, ebben van otthon.

A kezdeti siker azonban csapda is egyben, akit ugyanis ez elvakít, az hajlamos az interim pálya egyik legfontosabb szakaszát, a két projekt közti időszakot elhanyagolni. Ennél nagyobb baklövést pedig el sem lehet követni. Interimként az első dolog, amit el kell fogadni az, hogy termékként, szolgáltatásként kell tekintenünk önmagunkra. Márpedig egy termék attól lesz jó, ha folyamatosan fejlesztik, és megfelelő módon vezetik be a piacra. Ennél fogva hiba, ha a szükségszerűen bekövetkező szüneteket tisztán pihenőidőként fogjuk fel, kezdő és gyakorló interimnek a megérdemelt pihenés mellett elengedhetetlen a szakmai tudás fejlesztése, a folyamatos networking. A Hammel & Hochreiter szakmai támogatásával az Interim Manager Academy rendezvényeinek lényege éppen az, hogy a mindehhez szükséges ideális közeget megteremtsék, ezzel is elősegítve egy professzionális hazai interim közösség kiépülését.

A szolgáltatás vásárlóknak is hasznos közelebb kerülni, személyesen találkozni akár egy rendezvénysorozat alkalmával interimekkel, hazai és külföldi szakemberekkel. A legjobban szervezett vállalat életében is előfordulhatnak olyan helyzetek, melyekre saját eszközeivel nem képes kellően gyors és hatékony választ adni, legyen szó akár utódlásról, a megfelelő szakemberek megtalálásáról, egy-egy projekt levezényléséről vagy a körülményekben beálló hirtelen változásokról.

A hat eseményből álló rendezvénysorozat keretein belül az alkalmazott felsővezetők és a külső felsővezetői erőforrás szolgáltatásával foglalkozók számára is lehetőség kínálkozik a kötetlen megismerkedésre, tapasztalatcserére. A workshopok és a Club-estek célja, hogy a résztvevők bepillantást kapjanak a szolgáltatásvásárlás és értékesítés titkaiba az interim menedzsment szolgáltatások megismerésén keresztül, valamint, hogy módjuk legyen észrevételeket fűzni az elhangzottakhoz és kérdéseket feltenni a meghívott magyar és külföldi szakemberekhez.

Az első workshop dátuma: 2013. február 20., szerda
Helyszín: Hammel & Hochreiter Képzési és Ügyfélkapcsolati Központ, 1124 Budapest, Vas Gereben u. 22.

A rendezvénysorozat további részleteiről a www.hammelhochreiter.com/rendezvenyeink/interim-menedzsment-klub-es-workshop oldalon tájékozódhat!
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek