kapubanner for mobile

Bevezethetik a minimálbért Németországban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A minimálbér bevezetéséről tárgyal a német parlament. A válság alatt az alacsony bérek tartották növekedési pályán az ország gazdaságát, viszont a dolgozók kiszipolyozása kezd elviselhetetlen méreteket ölteni - írja a Népszabadság berlini tudósítója.

images

Nyolc és fél euró lenne a német minimálbér, ha a felsőházban (Bundesrat) többséggel rendelkező ellenzék javaslatát elfogadnák. A Süddeutsche Zeitung szerint a Bundestagban többséggel bíró CDU/CSU-FDP ezt egyelőre megakadályozná, de már a kereszténypártok részéről sincs meg a korábbi ellenkezés.

Németország azon ritka uniós államok közé tartozik, ahol nincsen minimálbér. Angela Merkel 2009-ben még azt nyilatkozta, hogy ez a német versenyképesség alapja, a minimálbér bevezetése pedig munkahelyek elvesztésével járna - idézi a Népszabadság.

Németországban 2002 óta léteznek a magyarországi közmunkához hasonló, úgynevezett kisegítő állások, amelyek elvállalása a munkanélküli segélyezés feltétele. A kisegítők havi 400 eurót keresnek adómentesen. Ez az intézmény is hozzájárult, hogy 2008-ra sikerült leszorítaniuk a munkanélküliséget, ami viszont az átlagbérek csökkenését és a munkavállalói jogok gyakori sárba tiprását eredményezte. Sokan dolgoznak hasonló fizetésért gyakornokként akár két évig is, amely után bizonytalan, hogy elbocsátják, vagy alkalmazzák az embert. A napokban a Frankfurter Allgemeine Zeitung közölt megdöbbentő statisztikákat: 2004 óta Németországban megtizennégyszereződött a munkahelyi kimerülés miatt kórházi kezelésre szorulók száma.

"Ma a német munkavállaló lényegében akármilyen feltétel mellett elvállalja a munkát. Az elszaporodó kisegítő állások, és a munkaközvetítők által kölcsönzött munkaerő olcsósága azonban tovább nyomja lefelé a béreket" - mondta a Népszabadságnak dr. Norbert Reuter, a szolgáltató szektorban dolgozókat tömörítő Ver.di szakszervezet szakértője.

A megoldás sokak szerint az általános minimálbér lenne, ám a munkaadók figyelmeztetnek: ha drágulnak a munkaerőköltségek, akkor komoly leépítéshullám várható. Elemzésük szerint az eurózóna másik nagy gazdaságával, Franciaországgal összehasonlítva világossá válnak a német rendszer előnyei: a 35 órás munkahétnek és a 10 euró/órás minimálbérnek is köszönhető, hogy a francia gazdaság az utóbbi tíz évben lényegében stagnál, a munkanélküliség negatív rekordokat dönt. A német munkanélküliség ezzel szemben a gazdasági válság kezdete óta is csökkent, 5,3 százalékkal Ausztria után a második legalacsonyabb az Európai Unióban.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek