kapubanner for mobile

"El a kezekkel a kollektív szerződésektől!" - bérükért tüntetnek a volánosok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hosszú évek után ismét utcára vonulnak a volánosok, mert az alágazatban működő cégek egyetlen fillér béremelésre sem hajlandóak - írja a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége közös közleménye.

images

A Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége március 20-ára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium székháza elé hívja a szakmában működő érdekképviseleteket és a velük szimpatizáló munkavállalókat. Együtt tiltakoznak majd az ellen is, hogy kormányzati szinten felfüggesztették, sőt letiltották a béren kívüli, cafetéria és egyéb juttatások kifizetését. A szakszervezetek szerint érthetetlen, ahogy egyes kormányzati vezetők akadályozzák a helyi kollektív szerződésekben foglaltak teljesítését.

Több mint két hónapja tartó tárgyalások ellenére sem hajlandók egyetlen fillér béremelést sem adni dolgozóiknak a közúti közlekedési alágazatban működő cégek - állítja közleményében a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ). A szakszervezetek ezért úgy döntöttek, hogy utcai demonstrációval fogják kikényszeríteni a munkaadókból a szükséges korrekciót. A szakszervezetek tiltakoznak az ellen is, hogy több társaságnál letiltották a kollektív szerződésben, és egyéb megállapodásokban, utasításokban szabályozott, a munkavállalók jövedelmét befolyásoló béren kívüli, cafetéria, valamint más juttatások kifizetését. Az érdekvédők elfogadhatatlannak tartják, hogy kormányzati vezetők beavatkoznak a helyi kollektív szerződésekben foglaltak teljesítésébe, veszélyeztetve ezzel a munkabékét, a munkavállalók és családjaik megélhetését.

A tarthatatlan helyzet ellen a Közúti Közlekedési Szakszervezet és Közlekedési Munkástanácsok 2013. március 20-ára (szerda) Nemzeti Fejlesztési Minisztérium székháza elé hívja a Volán dolgozókat és a hasonló helyzetbe kényszerített szimpatizánsokat, hogy együtt tiltakozzanak a méltatlan és jogtalan helyzet ellen.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek