Sztrájkot jelenthet be a BKV
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Népszava Online szerint nem hárult el a sztrájk veszélye azzal, hogy a BKV vezetése három százalékos béremelést javasolt a szakszervezetnek.
A BKV három érdekképviselete, illetve szakszervezeti szövetsége három hete alakított sztrájkbizottságot, mivel a bértárgyalásokon nem közeledett az érdekvédők és a menedzsment álláspontja, sőt az sem volt biztos, hogy lesz-e egyáltalán béremelés - írja a Népszava Online.
Végül tegnap a BKV három százalékos emelést ajánlott, de ez nem éri el az infláció mértékét.
Az emelés csak akkor valósítható meg, ha 122 milliárd forintos büdzsé áll rendelkezésre, míg a tulajdonos főváros illetve a BKV vagyonkezelője, a BKK egy takarékosabb, 115 milliárdos üzleti tervet is készíttetett, amiben egyáltalán nincs fedezete az emelésnek.
A bizonytalanságot az szüli, hogy az érdekvédők a reálbérek szinten tartását szeretnék elérni, vagyis az inflációt alapul véve öt százalék körüli emelést akarnak. Ehhez 1,2 milliárddal több pénzre lenne szüksége a BKV-nak. A mai tárgyaláson derül ki, hogy végül elfogadják-e az ajánlatot.
Népszava Online

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?