Rászállt az internetes kereskedőkre az adóhivatal
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint félezer alkalommal ellenőrizte az adóhatóság tavaly az internetes kereskedelem résztvevőit, ami több mint két és félszerese az előző évinek; az internetes kereskedelem ellenőrzése az idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fontosabb feladatai közé tartozik – számol be róla a Magyar Nemzet.
A lap keddi számában ismerteti: a hivatal emberei figyelik a hirdetési oldalakat, szemmel tartják az internetes áruházakat, és meglátogatják azokat a honlapokat, ahol használt, megunt tárgyaikat adhatják el a magánszemélyek.
Az internetes kereskedelem szereplőit tavaly több mint félezer alkalommal ellenőrizte a hatóság, s nagyjából 200 millió forintnyi adó befizetésének elmulasztását kérte számon, emellett kiszabott 15 millió forint mulasztási bírságot is.
Linczmayer Szilvia, a NAV adózási kérdésekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta: az adóhatóság munkáját az adófizetők is segítették. Számos esetben ugyanis a fogyasztók jelezték, hogy valamelyik webshop a megrendelt árut elküldte ugyan, de a számlát, bizonylatot nem tette a csomagba. Máskor pedig éppen az illegálisan működő internetes áruház hívta fel a figyelmet magára azzal, hogy az adóhatóság épületének postaládájába is bedobta szórólapjait.
Egyre többen szeretnének házi pálinkájukra az interneten vevőt találni. Ezzel kapcsolatban Suller Attila, a NAV jövedéki és vámügyekkel foglalkozó szóvivője felhívta a figyelmet arra: egy év alatt legfeljebb 50 liter pálinkát lehet otthon adómentesen előállítani, 200 liternél többet pedig akkor sem szabad főzni, ha az érintett megfizeti a szükséges közterheket. Házilag készített pálinka pedig csak akkor árusítható, ha a párlatot palackozzák, s az üvegeket zárjeggyel látják el.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?