kapubanner for mobile

Sztrájk lesz a BBC-nél a leépítések miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Sztrájk lesz a jövő héten a BBC-nél a tervezett elbocsátások miatt.

A jövő csütörtökre tervezett 12 órás akciót a brit újságíró-szakszervezet (NUJ), illetve a műszaki személyzetet képviselő BECTU érdekvédelmi csoport hirdette meg.

A brit közszolgálati médiatársaság a költségtakarékosság jegyében öt év alatt hozzávetőleg kétezer fővel akarja csökkenteni a 23 ezres alkalmazotti létszámot és 20 százalékkal a kiadásokat.

Ennek előzményeként a brit kormány a 2016-2017-es pénzügyi évig a jelenlegi, 145,50 fontos (52 ezer forintos) szinten befagyasztotta a BBC bevételeinek zömét adó éves előfizetési díjat. Előzetes becslések szerint ez reálértéken 16 százalékos bevételcsökkenést jelent a társaságnak az adott időszakban.

Ráadásul 2014-től a BBC Világszolgálat finanszírozását is az előfizetési díjakból kell majd megoldani.

Az 1932-ben alapított, külföldre sugárzó BBC World Service évi 272 millió fontos működési költségeit jelenleg teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi, de a brit kormány takarékossági intézkedéseinek keretében jövőre ez a finanszírozás megszűnik.

Gerry Morrissey, a jövő heti BBC-sztrájkot meghirdető egyik érdekvédelmi szervezet, a BECTU vezetője csütörtökön kijelentette, hogy a BBC alkalmazotti gárdájával szemben támasztott elvárások már most is elfogadhatatlan munkaterhet jelentenek, és további leépítések esetén a cégnek számot kell vetnie az állományra gyakorolt hatásokkal. Morrissey szerint az alkalmazottak elutasítják, hogy a társaság vezetése "modernkori szatócsműhellyé" próbálja silányítani a BBC-t.

A BBC szóvivője csütörtöki nyilatkozatában kijelentette, hogy a cégvezetés az elmúlt hetekben "konstruktív megbeszéléseket" tartott a szakszervezetekkel, de a leépítésekkel kapcsolatos álláspont nem változott. A szóvivő szerint a tervezett létszámcsökkentést végre kell hajtani, mivel a BBC-nek jelentős megtakarításokat kell elérnie, és ezen a sztrájk sem változtat.

Néhány héten belül ez lesz a második sztrájkakció a BBC-nél. A cég újságírói február 18-án 24 órás munkabeszüntetést tartottak, amely komoly fennakadásokat okozott a BBC hírszolgáltatásában; a társaság számos rádiós és televíziós hírműsorát törölni kellett, helyettük korábban már leadott dokumentumműsorokat sugároztak.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek