kapubanner for mobile

A belső kommunikáció még ma is "mostohagyerek"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

„"Fontos, hogy a munkatárs alkalmazottként is érezze a márkaélményt" - vallja a munkáltatói márkaépítés egyik brit guruja, Helen Rosethorn. Az alkalmazottak felé irányuló vállalati kommunikáció egy olyan márkázási folyamat, ahol a márka maga a vállalat, a fogyasztó pedig az alkalmazott vagy az alkalmazott jelölt. Sok múlhat tehát rajta. A szakemberrel a Kreatív Online készített interjút.

Helen Rosethorn a brit Bernard Hodes Group kommunikációs tanácsadó- és tervezőcég vezérigazgatója a Café Pr meghívására érkezett Magyarországra. A szakembert arról faggatta a Kreatív Online, miként tudja ma vonzóvá tenni magát egy vállalat az alkalmazottai számára?

Helen Rosethorn szerint az otthonos légkör kialakítása elsődleges szempont. Ezen túl minden cég próbál kitűnni, és egyéni üzenetet és márkaélményt közvetíteni a különböző célközönségei - beleértve az alkalmazottakat vagy pályakezdőket - felé.

"Minden cégnek van munkáltatói márkája, tíz főtől tízezer fős méretig, akár menedzselik azt, akár nem. Nem kell rá vagyonokat költeni, hogy kialakítsd a munkáltatói márkádat. Ki kell állni valami mellett, és megmutatni, hogy mind a tíz alkalmazottad a legjobb helyen dolgozik. Ez elsősorban nem a pénzről, hanem a vállalati magatartásról szól" - hangsúlyozza Helen Rosethorn.
A legfontosabb, hogy a munkatárs alkalmazottként is érezze a márkaélményt, egy olyan értékrendszer jelenlétét, amely nem csak a saját szervezeti egységére jellemző - hangsúlyozza a szakember. Tapasztalatai szerint sok cég új megoldások felé nyit, próbálnak közelebb kerülni az emberekhez, és jobban elkötelezni az alkalmazottaikat, de a belső kommunikáció még ma is mostohagyerek a kommunikációs részlegeken belül. Egyes vállalatoknál a HR-hez tartozik, másutt a vállalati kommunikáció része, nincs valódi otthona. Egyszerűen nem tud stratégiai szinten működni, amikor kellene. Helen Rosethorn kiemelte, nagyon számít az együttműködés a HR-, a vállalati kommunikációs- és a marketingrészleg között. Teljes egyetértésben és összhangban kell működniük. A holisztikus szemlélet lényeges.

Negatív példaként a Yahoo esetét említette: a cég beszüntetette az otthoni munkát, és elrendelte, hogy mindenkinek az irodában kell dolgoznia. Ez nagyszámú dolgozót érintett, akiknek át kellett szerveznie az életét. A döntés kaotikus állapotokat teremtett. Mégsem az az érdekes, hogy jó vagy rossz lépés volt-e az átszervezés, hanem a bejelentés módja: bizalmasnak szánt lánclevélben értesítették a munkatársakat. A sztori persze egy másodperc alatt kipattant világszerte, és komoly hatással volt a munkáltató jó hírnevére, illetve a márka egészére. Az ügy kapcsán sokakban megkérdőjeleződött, hogy lehet-e még a belső kommunikációt egy izoláltan működő dolognak tekinteni.

Kreatív Online
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek