Leváltották a Malév Ground Handling vezérigazgatóját
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerdától visszahívta Limburger Lórántot a Malév Ground Handling (Malév GH) vezérigazgatói megbízatásából. Az egykori Malév földi kiszolgáló leányvállalatának vezérigazgatójává csütörtöktől Erdődi Zoltánt választották meg - közölte az MNV csütörtökön az MTI-vel.
Erdődi Zoltán a Konto-Roll Management Kft. ügyvezetőjeként reorganizációs folyamatok előkészítésében és lebonyolításában, valamint stratégiai és operatív tervek készítésében, könyvelési, adótanácsadási, könyvvizsgálati és ügyvitelszervezési feladatok végrehajtásában már számos társaságnál jelentős sikereket ért el - tudatta közleményében az MNV.
Az MNV Zrt. egyben azt is bejelentette, hogy igazgatósága a Malév Ground Handling felügyelőbizottságának elnökévé Fördős Gézát az MNV társaságokért felelős főigazgatóját választotta meg.
A Malév tavaly februári csődje után a magyar légiközlekedésben megváltozott helyzet közvetlenül érintette a földi kiszolgáló céget is. Tavaly őszi hírek szerint a társaságnál jelentős bércsökkentést hajtottak végre a szakszervezetek heves tiltakozása ellenére.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?