A kézfájdalom az irodai munka része?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAmíg a kezünk egészséges, magától értetődőnek vesszük, hogy egész nap "dolgoztatjuk", a reggeli kávétöltéstől kezdve a lefekvés előtti fogmosásig. Ha azonban megérkezik a kézfájdalom, a legegyszerűbb mozdulat is pokoli lehet, írja az egészségkalauz.
Inak, ízületek, csontok, erek és idegek építik fel kezünket. Így aztán mindez fájhat is. Leggyakrabban ízületi gyulladás és egyéb ízületi problémák állnak a fájdalom hátterében. Szintén gyakori az úgynevezett kéztőalagút szindróma. Az általános vélekedés szerint az ismétlődő mozdulatok miatti túlterhelés okozza, számos tanulmány azonban cáfolni látszik ezt.
A foglalkozással összefüggő csont- és izomrendszeri problémák a munkakörnyezet megfelelő kialakításával ezek részben megelőzhetőek.
Ha irodai munkát végzünk, akkor az ergonómikusan kialakított munkahely lenne a legideálisabb, ez sajnos még mindig nagyon ritka, ilyenkor a következők segíthetnek:
Gépelés közben igyekezzünk a csuklót megtámasztva, lehetőleg vízszintesen tartani, ne lógassuk és ne is emeljük felfelé. Hogy megfelelően tartjuk-e a kezünket, a következőképpen ellenőrizhetjük: tegyük az alkarunkat az asztalra, és ragasszunk egy sebtapaszt a csuklónkra hosszanti irányban. Majd kezdjünk el gépelni a billentyűzeten, ha azt érezzük, hogy a sebtapasz meglazul, vagy feszül, rosszul tartjuk a csuklónkat.
Óránként legalább egyszer álljunk fel az asztaltól, és nyújtózkodjunk egyet. A hosszabb szünetek között pedig pihentessük meg a kezünket felfelé néző tenyérrel az ölünkben. Telepíthetünk a gépünkre a pihenő beiktatására figyelmeztető programot.
Legyünk kritikával az új tervezésű billentyűzetek (például az osztott billentyűzet) és az ergonómikusnak hirdetett egerekkel. Csak több éves használat után fog eldőlni, hogy ezek valóban csökkentik-e a kezet érintő csont- és izomrendszeri problémákat.
Az ergonómiával foglalkozó szakemberek azt ajánlják, hogy a monitor egyenesen előttünk legyen egy karnyújtásnyi távolságra, a képernyő felső széle legyen pontosan szemmagasságban, illetve picivel alatta. A billentyűzetet olyan magasságban tartsuk, hogy az alkarunk párhuzamos legyen a talajjal. A csukló egyenes és egyvonalban van az alkarral, a könyökünk 90 fokban behajlított és tartsuk a derekunk mellett.
Tartsuk az egeret a billentyűzet mellett, azzal egy magasságban, használhatunk esetleg csuklótámaszt.
A szék magassága legyen állítható, az elülső széle legyen lekerekített, megfelelő támaszt adó háttámlával. Az ideális ülőpozícióban a térd a csípőnél picivel alacsonyabban található, a lábak pedig stabilan a talajon, vagy a lábtartón helyezkednek el.
EgészségKalauz

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?