Így működik majd a rendőri nyugdíjak megadóztatása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTiszta vizet öntött a pohárba a Honvédelmi Minisztérium a szolgálati járandóságban részesülők 16 százalékos elvonásával kapcsolatban. Mivel az szerintük nem személyi jövedelemadó, pusztán ez alapján nem lehet adókedvezményeket igénybe venni - írja a Napi Gazdaság.
Mint ahogy arról korábban a HR Portal is beszámolt, a személyi jövedelemadóval megegyező mértékű elvonás jelent meg a korábbi katonák és rendőrök szolgálati járandóságának kimutatásán. A Honvédelmi Minisztérium szerint ez nem valódi szja, csupán a 16 százalékos mértéke egyezik meg azzal. Felmerült, hogy lehet-e az összegre adókedvezményeket igénybe venni, hogyan kell ezután az adóbevallást megtenni. A Honvédelmi Minisztérium most adott ki tájékoztatást a témában, amiről a Napi Gazdaság számolt be.
A tárca szerint a "csökkentés nem jelent adókötelezettséget, és így nem minősül adóelőlegnek sem". A járandóság után nem kell adóbevallást leadni.
A szolgálati járandóságból a családi adókedvezményt közvetlenül nem lehet érvényesíteni. Amennyiben azonban a törvényi előírások alapján a szolgálati járandóságban részesülő jogosult lenne a családi adókedvezményre, vagy annak adóalapkedvezményként nem érvényesíthető részére, az adó mértékével megállapított összeg a szolgálati járandóság csökkentésével szemben érvényesíthető.
Amennyiben valaki 2012-ben csak szolgálati járandóságot folyósítottak és a gyermekei után a jogszabályi előírásoknak megfelelően családi adókedvezményre lett volna jogosult, akkor az a személy a szolgálati járandóságból levont (jelenleg 16 százalék) összeggel szemben, de legfeljebb annak mértékéig, érvényesítheti az adóévet követő évben, azaz jelen esetben 2013-ban a családi kedvezményét.
A tárca ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a tárgyévben igénybe nem vett családi adókedvezményt az adóévet követően az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) által kiadott rendszeresített nyomtatványon lehet érvényesíteni, az állami adóhatóság és a Magyar Államkincstár igazolása alapján. Az igazolásokat és a kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani.
A nyugdíj-előtakarékossági számlára történő befizetések után járó szja-visszatérítést csak szolgálati járandóság alapján nem lehet kérni, mivel ilyenkor nem történik személyijövedelemadó-fizetés - írja a Napi Gazdaság.
Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?