kapubanner for mobile

223 100 forint a bruttó átlagkereset

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 2,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - derül ki a KSH gyorsjelentéséből. Az alacsony infláció miatt kismértékben nőttek a reálkeresetek.

2013. január-februárban a teljes munkaidőben, legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 100 forint volt. Ez alapesetben 146 131 forintos nettó bért jelent.

A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 229 400, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 212 500 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 80 800 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,6 százalékkal haladták meg a 2012. január-februárit.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 2,1 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 2,8 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban alkalmazásban állók bruttó keresete 3,7 százalékkal, 202 700 forintra emelkedett.

A pénzügyesek keresnek a legjobban

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (452 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (413 500 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (350 200 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (146 500 forint), az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (161 900 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (164 300 forint) ágakban dolgozók kerestek.

2013. január-februárban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 000 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél erre jogosultak átlagosan 9700 forint juttatást kaptak ezen a címen.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2013. január-februárban átlagosan 3,2 százalékkal - ezen belül a versenyszférában dolgozóké 2,9 százalékkal - haladta meg az egy évvel ezelőttit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 3,1 százalékkal nőtt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 146 100 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 200, a szellemi foglalkozásúaké 189 000) forint volt, 3,9 százalékkal magasabb az előző évinél. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,0 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 3,6, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 3,8, a nonprofit szervezeteknél 4,6 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest. (A nettó keresetek számításáról lásd a módszertani megjegyzéseket.)

A 233 600 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,0 százalékkal volt magasabb a 2012. január-februárinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek