Nem harcos feminizmusra, hanem szemléletváltásra van szükség
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMiközben a női felsővezetők száma a GE-ben régiószerte emelkedik, a vezetői képességeik kibontakoztatásához szükséges vállalati kultúra is folyamatosan fejlődik. A GE Nők Hálózata önkéntes szervezet magyarországi és regionális munkacsoportjának vezetői arról beszélgettek, hogy miként tud az esélyegyenlőség megvalósulásában a női hálózat hazai és közép-európai szinten segíteni.
A különböző kulturális, szociális háttérrel és tudásbázissal rendelkező munkatársak együttes munkája hatékonyabbá teszi a cég működését. A statisztikák és a tanulmányok szerint azonban a nőknek nehéz a felsővezetésbe kerülni, ha támogató program nélkül, egyedül próbálnak érvényesülni. Ezért alakult meg 1997-ben, 42 csoporttal a GE Nők Hálózata (GE Women's Network) globális önkéntes szervezet, azzal a céllal, hogy elősegítse a női esélyegyenlőségét a tehetséges nők személyes és csoportos fejlesztésén keresztül. A második feladata a humán erőforrással és a felsővezetéssel együttműködésben a szükséges szemléletváltozás megvalósítása a vállalaton belül.
Az egy-egy országban működő több GE üzletágat összekötő csoport Magyarországon 400 nőből áll. A hölgyek rendszeres találkozók, tréningek keretében fejlesztik önmagukat és egymást. A helyi eseményeket, regionális és globális rendezvények egészítik ki. Ezek során megosztják tudásukat, tapasztalataikat arról, hogyan válhatnak sikeressé munkahelyükön, hogyan teremthetnek egyensúlyt a karrier és a magánélet között, hogyan építhetik és ápolhatják kapcsolataikat, miként segíthetik előadóként, mentorként vagy szponzorként maguk is a fiatalabb generációt céljaik megvalósításában. Mára a 15 éves GE Nők Hálózata világszerte 45 országban, 171 munkacsoporttal működik és tavaly 130 ezer nő vett részt a rendezvényein.
A 160 országban, 300 000 munkavállalót foglalkoztató GE számára fontos a sokszínű vezetés. A nők száma a felsővezetésben részben a Women's Network segítségével egyszámjegyűről kettessel kezdődő kétszámjegyűre nőtt a cégen belül, ami nagyon magas szám, mert a cég munkatársainak csak egyharmada nő.
"Ehhez a női vezetőket segítő erőfeszítéshez mindenki olyan mértékben járul hozzá, amennyire szeretne, ráadásul ez egy olyan megtérülő energiabefektetés, amelyből egyénileg és közösségi szinten is sokat profitálunk" - emelte ki Ainsworth Andrea, a GE Capital Európai Pénzügyi Vezetőképző Program Igazgatója, a GE Nők Hálózata közép-európai regionális operációs vezetője.
A hálózat segítségével leomlanak a hagyományos vállalati korlátok. Ha valaki például pénzügyi területen dolgozik, itt a HR-ben is kipróbálhatja magát miközben dolgozik e női szervezet vezetésében. Ez számomra különösen fontos, hiszen örömömet lelem abban, ha hozzájárulhatok munkatársaim fejlődéséhez" - mondta Kerekes Andrea, a Budapest Bank Költségkontrolling területért felelős vezetője, a GE Nők Hálózata magyarországi munkacsoportjának társelnöke.
"Ilyen szintű változáshoz férfiakra is szükség van. Számos olyan programot szervezünk, ahol nem csak a női kollégák jelenlétére számítunk. Egyik legsikeresebb ilyen kezdeményezésünk az "Én márka" sorozat volt, amelyben 5 üzletágunk 55 dolgozója és 27 felsővezetője vett részt - több mint 30 százalékuk férfi" - tette hozzá Körmendi-Seidler Zsófia, a GE Fényforrás üzletágának Termékmenedzsere, a GE Nők Hálózata közép-európai regionális társelnöke.
Fizikusként szakmailag sokáig egyedül éreztem magam, annak ellenére, hogy családomtól rengeteg támogatást kaptam. Ezért fontos számomra, hogy a hagyományosan férfias munkakörökben dolgozó nők minél hatékonyabban bontakoztathassák ki képességieket, amire kiváló lehetőség a női hálózat" - hangsúlyozta dr. Cser Adrienn, a GE Energy management Globális Beszerzési Iniciatíva vezetője a magyarországi női szervezet társelnöke.
"A siker kulcsa a teljesítmény, a tudás és hozzáértés mellett abban rejlik, hogy ezt mennyire tudjuk megmutatni (én-márka), és ami még ennél is fontosabb, hogy kiknek mutatjuk meg (ismertség)" - hangsúlyozta Szabó Eszter a GE Közép és kelet-európai regionális kommunikációs és Public Affairs igazgatója, a GE Nők Hálózata közép-európai regionális társelnöke.
"Amíg az amerikai GE munkavállalók számára természetes, hogy képességeiket és teljesítményüket láthatóvá teszik, mert már az iskolában is így szocializálták őket, azt nekünk, közép-európainak meg kell tanulnunk. A hagyományos értékeink megőrzése mellett be kell építenünk azokat a jó nemzetközi gyakorlatokat, módszereket, amelyek a szakmai rátermettség és hozzáértés mellett szükségesek az érvényesüléshez" - tette hozzá Szabó Eszter.
"A jó gyakorlatok megosztása iránt nem csak vállalaton belül, hanem azon kívül is nagy az érdeklődés: a Corvinus Egyetemen például van olyan női vezetői kurzus, ahová rendszeresen hívnak előadókat különböző nagyvállalatoktól, köztük a GE-től is. Az ott tapasztalt rengeteg pozitív visszajelzés pedig megerősít minket abban, hogy jó úton járunk"- mondta Körmendi-Seidler Zsófia.
"Szükség van sikeres példákra, példaképekre ahhoz, hogy a nők elhiggyék: számunkra is lehetséges egy komoly karrier. Egyszerre lehetnek sikeres szakemberek és családanyák, megbecsült munkatársak. Fontos hogy a szülési szabadság ideje alatt is tartsák a kapcsolatot a céggel, vagy dolgozhassanak továbbra is részmunkaidőben, mielőtt ismét teljes munkaidőben visszatérnek a vállalthoz. A női vezetők növekvő aránya változást hoz az emberek ismereteiben, az attitűdjükben és így a cég kultúrájában. Ebben a folyamatban számítunk a férfiak segítségére - vállalaton belül és azon kívül is" - tette hozzá Szabó Eszter.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?