kapubanner for mobile

Negyedik alkalommal mérik össze tudásukat a vállalkozó anyák

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Babáknak szóló webrádió, kecsketej és sisakhuzat - néhány vállalkozás, amit kisgyermekes anyák, az Év Anyavállalata 2013 verseny résztvevői indítottak el. A pályázat célja rávilágítani: a kismamák nehéz munkaerő-piaci helyzetében jó alternatíva lehet az önálló vállalkozás indítása.

A versenyre, amelyet idén negyik alkalommal szervez meg a Gazdagmami.hu, már az első napon 16 pályázat érkezett. A versenyre olyan anyák pályázhatnak, akik legalább egy 6 éves kisgyermek mellett indították el vállalkozásukat. Az "Év Anyavállalata 2013" célja olyan sikeres anyák bemutatása, akik példaképként szolgálhatnak a bizonytalan helyzetben levő kismamák számára.

A verseny április 16-tól május 14.-ig tart. A közönségdíj mellett szakmai díjat is kaphatnak a kismamák, amit egy neves szakértőkből álló szakmai zsűri ítél oda.

A kismamáknak csupán a fele tud visszatérni az eredeti munkahelyére a GYES lejárta után, a gyermekekkel otthon töltött évek alatt pedig komoly anyagi nehézségekkel kell szembenézniük a családoknak: a korábbi jövedelmük akár a felére is visszaeshet, miközben a kiadásaik folyamatosan nőnek. Sok kismama keresi a lehetséges megoldásokat: részmunkaidős állás, távmunkalehetőségek, internetes munkák - azonban csak mindössze az anyák 11 százaléka jár sikerrel.

"A munka világával való folyamatos kapcsolat és a továbbképzés mellett nagyon fontos, hogy az anyák megismerjék a proaktív lehetőségeket is, azaz ne csak a hagyományos módon, álláshirdetéseket böngészve próbáljanak munkát találni, hanem keressenek más, kreatív megoldásokat is az állásteremtésre" - mondja Vida Ágnes az Év Anyavállalata díj alapítója, a kisgyermekes anyák vállalkozásfejlesztési tanácsadója.

A gyerekek mellett indított vállalkozás kötetlenebb időbeosztást, a család igényeihez alkalmazkodó rugalmas munkaidőt tesz lehetővé. Átmenetileg is megkönnyítheti a család anyagi helyzetét, amíg az anyuka a gyermekekkel otthon van, de egy megfelelő alapokkal indított vállalkozás, akár végleges megoldást is nyújthat.

A verseny célja rámutatni: az otthon töltött éveknek nem kell szükségszerűen a munka világából való teljes kieséssel járniuk, a kismamák babák mellett is képesek piacképes és sikeres cégeket indítani. Pályázatokat benyújtani április 23.-án pénteken éjfélig lehet.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek