Csalódást okozott az ingyenes nyelvtanulás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormánypropaganda szerint több ezer, szinte ingyenes nyelvi és informatikai képzés közül választhatnak év eleje óta a tanulni vágyók, mégis rengeteg a csalódott jelentkező, írja a Népszava.
Két év alatt 9 milliárd forintot oszt el erre a célra a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal a nyelviskolák között. a tanulók legfeljebb 90 ezer forint támogatást kapnak, 5 százalékot maguknak kell állniuk a képzési költségből. Bár a programot már tavaly év végén meghirdették, még mindig teljes a káosz a tanulók és a tanítók körében egyaránt. Közép-Magyarországot pedig mintha teljesen kizárták volna az uniós projektből.
"Rendben haladnak a Tudásod a jövőd! képzései - Országszerte 169 kistérségben, jelenleg összesen 1590 képzés közül tudnak választani mindazok, akik regisztrálnak a Tudásod a jövőd! programba. Több mint nyolcezren már jelentkeztek is informatikai vagy nyelvi képzésre, amelyet 141 képző intézmény kínálatából lehet kiválasztani." Ez a február 5-i sajtóhír volt a legfrissebb a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) honlapján, amelyen azokról a szinte ingyenes nyelv-, illetve informatikai tanfolyamokról lehet tájékozódni, amelyek költségének legalább 95 százalékát uniós támogatásból fedezi a kormány, így a tanulónak csak a maradékot kell fizetnie. Rengetegen érdeklődtek és érdeklődnek még ma is a tanfolyamok iránt, a legtöbben azonban hiába várnak új, friss információkra.
De van más probléma is: hiába hirdeti a honlap, hogy több ezer képzés közül lehet választani, ez nem igaz. A budapesti helyek néhány perc, a vidékiek pár óra alatt betelnek. Hogy mikor kerül fel új képzés arról nincs információ, ha valakinek sok a ráérő ideje, akkor kattintson vissza gyakran az oldalra - más megoldás nincs.
A KIH ezen most változtatni kíván: tájékoztatásuk szerint a jövőben a képzési kínálat bővítése havi rendszerességgel, minden hónap utolsó napján fog történni. Hogy ez mikortól lesz így, nem tudni, mert a tanfolyamok egyelőre továbbra is teljesen rapszodikusan kerülnek fel az oldalra.
De nem ez a káosz egyetlen jele. A nyelviskolák általában előregisztrációt, regisztrációt ajánlanak náluk azoknak, akik szeretnének nyelvet tanulni, hirdetéseikből azonban nem mindig egyértelmű, hogy miért van szükség erre, feltétel-e ez, előnyös-e az érdeklődőknek. Van, aki azt ígéri, majd ő beregisztrálja az előzetesen náluk jelentkezőket, az azonban nem világos ezt hogyan teszik. Olyan információt is hallani, hogy a nyelviskolák a tanfolyamok hivatalos, nyilvános megjelenése előtt néhány órával megkapják a jóváhagyott listát, így "jelentkeztetni" tudják az érdeklődőket. Csak remélni lehet, hogy ez a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy mire mindenki számára elérhetővé válik a jelentkezés lehetősége, addigra be is telnek a helyek...
A kormány tájékoztatása szerint: "A program ideje alatt az ország egész területén ellenőrök kísérik figyelemmel, hogy a jogszabályoknak megfelelően valósuljanak meg a képzések. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem találtak sehol problémát, mindenütt fennakadások nélkül, a jogszabályok betartásával oktatják a képzésen résztvevőket."
Nem valósult meg az a többször hangoztatott elv sem, miszerint a kormány ezt a képzési programot többek között azzal a céllal indította, hogy támogassa a hátrányosabb helyzetben élők képzését, különösen a munkanélkülieket, a kismamákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket. Annak ugyanis nyomát sem találni, hogy ezek a csoportok a jelentkezésnél előnyben részesülnének.
Népszava

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?