Gödörben a foglalkoztatás Tolna megyében?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHaldoklik a megye, gödörben a foglalkoztatás Tolna megye haldoklik, mondta egy villanyszerelő cég vezetője a teol honlapján. Helyben nincs munka, több száz kilométert kell utazni, hogy dolgozhassanak.
Tolna megyében az első negyedévben 36 ezer volt a foglalkoztatottak száma, egy évvel korábban mintegy 700-zal többen dolgoztak.
Egy, a megyéket rangsoroló országos lista utolsó helyén Nógrád áll, ahol volt olyan hónap, amikor a 20 ezret sem érte el a foglalkoztatottak száma. Közvetlenül előtte, azaz az utolsó előtti helyen áll Tolna a 36 ezres foglalkoztatási számmal, amiben benne van az atomerőmű is. A megyében a múlt év második negyedévében (április, május, június) volt legmagasabb a foglalkoztatottság, ekkor 37 139-en voltak bejelentve. A megye összlakossága egyébként 230 ezer körül van, ebből a felnőtt korúak száma (18-65 év közöttiek) 148 ezer.
Teol

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?