Alakulóban a szakszervezeti szövetség - a LIGA-t nem keresték
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNégy bizottság dolgozik azon, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közötti szorosabb együttműködést előkészítse - mondták csütörtökön az MTI-nek az érintett konföderációk vezetői, hangsúlyozva, hogy az év végére szeretnék létrehozni a szövetséget.
Székely Tamás, az ASZSZ elnöke hangsúlyozta: hosszú folyamat eredménye az egyesülés, amelynek az a célja, hogy minél szélesebb körben tudják képviselni a közüzemi, a költségvetési, valamint a versenyszférában dolgozók érdekeit. Annak kapcsán, hogy mi lesz az új szervezet neve, valamint ki lesz az elnöke, még korai beszélni az elnök szerint, de az idén el kell dőlniük a részleteknek - fogalmazott. Hozzáfűzte, hogy négy bizottságban, hónapok óta tárgyalnak az alapszabályról, a szervezeti struktúráról, valamint a vagyoni és szakmai kérdésekről. Székely Tamás tájékoztatása szerint az Autonómoknak 18 tagszervezete van 95 000 taggal.
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke kiemelte, hogy egy új minőségű szövetséget szeretnének létrehozni, mert a jelenlegi szakszervezetei struktúra nem hatékony, nem tudják megfelelően érvényesíteni a munkavállalói érdekeket. Kifejtette, hogy nem ernyőszervezetet hoznak létre, de még nem dőlt el, mi lesz az új szövetség formája, tekintettel arra, hogy ezen még sokat kell dolgozni, s számos jogszabályi, számviteli feltétel van.
Az MSZOSZ elnöke is azt elmondta, hogy még az idén szeretnének megállapodást kötni, és az ezzel kapcsolatos döntéseket a megfelelő fórumok fogják meghozni. Kiemelte, hogy a "politikai döntés" már megszületett, mindhárman egy erős szövetséget szeretnének létrehozni.
Varga László, a SZEF elnöke azt MTI kérdésére hangsúlyozta: egyelőre arról van szó, hogy a konföderációk kinyilvánítják azt a szándékukat, hogy részesei szeretnének lenni egy erősebb érdekképviselet kialakításának. Ismertette, hogy a SZEF 13 tagszakszervezetet tömörít.
Gaskó István, a LIGA elnöke emlékeztetett arra, hogy a Ligának az elmúlt 15 évben kétszer is kezdeményezte, hogy a hat magyar szakszervezeti konföderáció ernyőszervezetbe tömörüljön. Értelmezése szerint az MSZOSZ, a SZEF és az Autonómok integrált konföderációt szeretnének létrehozni, nem pedig ernyőszervezetet. Hozzátette, hogy a LIGA-t nem kereste meg a három tömörülés, hogy csatlakozzanak.
A LIGA elnöke kiemelte: számukra nem elfogadható a pártkötődés, így valószínűleg nem is lenne helyük a formálódó együttműködésben, mert "egy pártfüggő, egy MSZP-hez kötődő konföderációra lehet számítani.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke elmondta: egy szakszervezeti összefogás eredményes lehet, ha a tagságot, a mögötte lévő gazdasági erőt és a szakértelmet koncentrálják. Ez az összefogás értékközösség is, hiszen a társulók "baloldali szakszervezetek, szociáldemokrata értékrendű szervezetnek vallják magukat", míg a MOSZ keresztény szociális értékrendet vall.
Az elnök reményét fejezte ki, hogy a legfontosabb kérdésekben egyet fognak érteni az új szakszervezeti formációval, és törekednek a jó kapcsolatok fenntartására. Hozzátette, hogy az ideológia maga nem is olyan merev törésvonal. A törésvonal a különböző ideológiák mentén szerveződő politikai erőkhöz kapcsolódásban jelenhet meg. A választásokhoz közeledve itt lehetnek konfliktusok, de úgy véli, hogy nem ez az elsődleges szempont a szakszervezetek együttműködésében.
Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke az MTI-nek azt mondta: ők egy speciális, magasan képzett munkavállalói réteget képviselnek, és egyelőre nem látják, hogyan tudnák ezeket az érdekeket megfogalmazni egy ilyen nagy társulásban. Kiemelte ugyanakkor, hogy továbbra is együttműködnek a többi konföderációval.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?