kapubanner for mobile

Nemzetközi összefogás - bojkott a Hankook ellen?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Világméretű bojkott elindítását fontolgatják a nemzetközi szakszervezetek közösen. A bejelentés a napokban, a budapesti gumiipari konferencián, 16 ország csaknem száz küldötte előtt hangzott el.

Globális bojkottot fontolgatnak a Hankook ellen a nemzetközi szakszervezetek - hangzott el a napokban a Gumiipari Világkonferencia budapesti tanácskozásán, amelyet a 140 országot, összesen 50 millió munkavállalót képviselő IndustriAll Global Union és a mintegy 30 ezer tagot tömörítő magyar vegyipari szakszervezet, a VDSZ rendezett. A konferencián az iparág szereplői, 16 ország csaknem 100 küldötte megvitatta egyebek mellett a jövőben tervezett közös nemzetközi akciókat, és ennek részeként merült fel a Hankooknál tapasztalt szakszervezet-ellenes gyakorlat - többek között a cég rácalmási telepén történt visszásságok -, és a folyamat megállításaként a globális összefogás terve. A tanácskozáson elhangzott: amennyiben a koreai tulajdonú társaság továbbra sem hajlandó a helyi munkajogi keretek között és az európai szokásoknak megfelelően működni, fel fogják szólítani a világot - kis- és nagykereskedőket, valamint egyéni vásárlókat -, hogy ne használjanak Hankook gumikat, amíg a cég nem változtat a kifogásolt hozzáállásán.

A hazai helyzet iránt érdeklődő nemzetközi szakszervezeti vezetők kérdéseire válaszolva Székely Tamás, a VDSZ elnöke hangsúlyozta, a Hankooknak fontos szerepe van a foglalkoztatásban, különösen Rácalmáson és vonzáskörében, hiszen 2 ezer munkahelyet hozott létre, ám ez, de még a kormány által adományozott kiemelt stratégiai partnerségi cím sem mentesíti a menedzsmentet a törvényesség betartása alól. Márpedig a rácalmási gyárban folyamatosan harcolni kell a legalapvetőbb jogokért is, és úgy tűnik ennél a cégnél semmibe veszik az ILO (az ENSZ nemzetközi munkaügyi szervezete) előírásait - összegezte az elnök.

A tanácskozás résztvevői elfogadták: hamarosan visszatérnek a problémára, s az addig tapasztaltak alapján döntenek a tervezett akcióról.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek