kapubanner for mobile

Két újabb munkás lett öngyilkos a Foxconn kínai gyárában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Két munkás öngyilkossága miatt csütörtökön újra a kínai lapok oldalaira került a tajvani Foxconn cég: a helyi sajtó szerint a két fiatal tragikus döntéséhez a vállalat megkérdőjelezhető munkaügyi politikája is hozzájárulhatott. Ez a cég például az Apple, a Microsoft és a HP részére is gyárt.

A tajvani Foxconnt az elmúlt három évben folyamatos kritika éri elégtelen munkakörülményei és munkavállalóival szemben alkalmazott, megkérdőjelezhető gyakorlata miatt. A többek között az Apple-nek, a Microsoftnak és a Hewlett-Packardnak beszállító cég 2010-ben került az újságok címlapjára, abban az évben ugyanis a vállalat sencseni gyárának 18 dolgozója kísérelt meg öngyilkosságot, közülük 14-en sikerrel is jártak.

A mostani, újabb eset a múlt héten történt a Foxconn közép-kínai gyárában. A két, 23 és 24 éves fiatal egymástól függetlenül döntött az öngyilkosság mellett, az egyikük mindössze három napja dolgozott a cégnél, másikuk nagyjából fél éve, s mindketten szállásuk tetejéről ugrottak le. Bár az eset körülményeit a vállalat és a hatóságok jelenleg is vizsgálják, a kínai sajtó és a mikroblogok a lehetséges okokat találgatják.

A Global Times napilap szerint a dolgozók döntéséhez a Foxconn sajátos politikája is hozzájárulhatott. A cég "halk üzemmódot" ír elő alkalmazottainak, vagyis munkaidő alatt a dolgozóknak tilos hangosan, egy harmadik fél által is hallható hangon nem munkával kapcsolatos témákról beszélgetniük, a csoportos társalgást pedig külön is tiltja a vállalat. A gyár 163.com hírportál által megkérdezett munkásai úgy fogalmaztak: az előírások "különösen embertelenek" és "börtönhöz hasonlóvá" teszik a gyárat, az egyetlen hallható hang, a gépek monoton hangja pedig depressziót okoz a dolgozók közt. A Global Times szerint a két múlt heti öngyilkosság ezeknek az előírásoknak az eltörlését sürgetheti, a lap úgy értesült, a legfelsőbb szintű vezetés már ki is adta az erre vonatkozó utasítást.

A három évvel ezelőtti öngyilkosságoknál a munkások a rendkívül rossz munkakörülmények, az alacsony bérek és a kilátástalanság miatt folyamodtak e drasztikus lépéshez. Ezt követően a Foxconn igyekezett segíteni a helyzeten: megemelték a béreket, tanácsadó rendszert állítottak fel, a dolgozókkal pedig nyilatkozatot írattak alá, melyben azok megígérték, nem fognak öngyilkosságot elkövetni.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek