Villáminterjú: gyors és megbízható
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA megfelelő hozzáállás, vagyis a munkakörhöz illeszkedő gondolkodásmód a munkahelyi siker döntő tényezője, és egyben talán a legnehezebben megfogható eleme az munkaerő kiválasztásnak. Honnan tudhatjuk, hogy vajon az interjún lelkes munkavállaló valóban tartósan motivált lesz-e? Erre a kérdésre ad megbízható választ a Villáminterjú. HR szakembereket kérdeztünk a tapasztalatokról.
Elárul a nyelved!
Ahogy a HR Portal korábban már részletesen beszámolt róla a Villáminterjú az álláspályázó nyelvhasználata alapján következtet a jelölt gondolkodási mintáira és ebből a várható viselkedésére az adott szituációban. Leegyszerűsítve: egy adott nyelvezethez egy adott viselkedés tartozik.
Rodger Bailey és munkatársai a kutatásaink során arra jöttek rá, hogy ha valaki egy bizonyos módon követi vagy szegi meg a nyelvtani szabályokat, (nyelvi szintaxis), akkor az ő viselkedési mintái hasonlóak lesznek más emberek viselkedési mintáihoz, akik ugyanazt a nyelvszerkezetet használják az adott helyzetben. Ezen a felfedezésen alapul a Villáminterjú, amely mint kiválasztás-technikai eszköz 2008-ban még újdonságnak számított hazánkban. Mára már sokan bevették eszköztárukba a kompetencia és viselkedés alapú interjúztatás kiegészítőjeként.
Gyors szűrésre kiváló
"Pályakezdők előszűrésénél használom a Villáminterjút, mikor sok száz pályázó közül kell megtalálnom azt a tízet, aki hosszútávon beválhat" - meséli Major Szilvia, a BKF Karrier Centrumának vezetője. "Állásbörzén is hatékonyan lehet vele előszűrést végezni, mert mint a neve is mutatja alkalmas a jelentkező gyors, ugyanekkor pontos felmérésére".
A Karrier Centrum vezetője szerint a Villáminterjú jól felépített struktúrát ad az interjúztató kezébe, amellyel kicsit háttérbe szoríthatja az amúgy mindig jelenlévő szubjektív elemeket. Mivel az interjúalany nem tudja, hogy mi az az információ, amit az interjúztató a kérdésekre kapott válaszokban keres, így a megfelelési kényszer kikapcsolható. "HR szakemberekkel beszélgetve úgy látom, hogy tízből legalább hárman már ismerik a módszert, hiszen szakmai palettájuk színesítése egyértelmű előnyhöz juttatja őket" - teszi hozzá Major Szilvia.
"Csak beszélgetünk"
Ónodi Csilla, a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak Országos Hálózatának Pedagógiai igazgatója elmondta, hogy évek óta a kiválasztás szerves részét képezi náluk a Villáminterjú 10 kérdésből álló kérdéssora. "A kétnapos Villáminterjú tréning során először kipróbálhattam interjúalanyként, utána a kiértékeléskor a saját bőrömön tapasztaltam meg a benne rejlő lehetőségeket" - számol be a sajátélményű képzésről a pedagógiai igazgató. "Legnagyobb erényének azt tartom, hogy egyszerű, gyors és mégsem egy beskatulyázó személyiségteszt. Emellett remekül felállítható a munkához és státuszhoz passzoló 'elfogadható-válaszok' rendszere. Tehát, ha előzetesen meghatározza az ember, hogy melyek azok a kritikus pontok, ahol nem szerencsés kompromisszumokat kötni, akkor ez a módszer olyan mankót ad, ami óriási segítség az eligazodásban a kezdetekkor, és később is munkaviszony teljes időtartama alatt. Ugyanekkor nem 'neurotizálja' az interjú alanyát, kedélyes csevegésként, jó hangulatú társalgásként élik meg a jelöltek."
Csökkent a fluktuáció
"Korábban kizárólag szakmai kompetenciákat igyekeztem feltérképezni az első beszélgetés alkalmával" - emlékszik vissza Ónodi Csilla. "A GEKKO-nál a kiválasztott szakemberek még a munkába állást megelőzve egy igen komoly belső szakmai képzésen vesznek részt. Ez nemcsak időben, hanem anyagilag is jelentős ráfordítást jelent. Régebben gyakran előfordult, hogy a csak a képzésen, vagy már munkába állást követően derült ki, hogy a kiválasztott munkatárs - bár megfelelő szakmai tudás birtokában volt - mégsem tudott azonosulni munkánk egyes, speciális mozzanataival. Mióta a Villáminterjú helyet kapott a kiválasztás folyamatában, ezzel a problémával nem találkozom.
Jó befektetés: nem lehet becsapni
"A villáminterjú elnevezés magáért beszél: egy olyan tudományos kutatásokon alapuló kiválasztás-technikai eszközről van szó, amely gyorsan ad eredményt. Egyrészt erről sokaknak a felületesség, kapkodás jut az eszébe, amiről itt szó sincs" - magyarázza Gerlei Béla a Karrier Intézet igazgatója.
A Villáminterjú alapját képező "Language And Behavior Profile" (Nyelv és Viselkedés Profil; LAB Profile) egy kanadai licencen alapuló technika (verbális pszichometrikus eszköz), amely a motivációt teszi "mérhetővé". Ez egy strukturált kérdéssor, amelyre a kapott válaszokat 14 különböző skálán értékeli a képzett kérdező. "Másrészt 10-15 perc még egy rövidebb interjúba is beleférhet, különösen, ha figyelembe vesszük a megtérülés mértékét. A módszer megbízhatóságát az ellenőrizhetőség adja, az interjúztató a kérdésre kapott válasz alapján felállított hipotézisét azonnal ellenőrizni tudja. Mivel a válaszok struktúrája és nem a tartalma az, amit vizsgálunk, sokkal nehezebb becsapni az interjúztatót még abban az esetben is, ha az interjúalany esetleg ismeri a módszert" - avat be a részletekbe Gerlei Béla.
"Tévedés azt gondolni, hogy ezzel le van tudva az interjúztatás, ez egy hatékony eszköz, de nem helyettesíti a hagyományosan használt technikákat, hanem inkább kiegészíti" - figyelmeztet a szakértő.
Nagy Annamária

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?